Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - I. A vallásjavítás története általában

évektől kezdve a kálvini reformáció magvai is. A csendesebb vérmérsékletű népek, a németek, dánok, svédek, norvégek, szlávok, amennyiben a reformáció zászlaja alá sorakoztak, hívek maradtak továbbra is — egy-két német tartomány s birodalmi város kivételével — az ágostai hitvalláshoz; ellenben a hevesebb vérű népek, a franciák, spanyolok, olaszok, magyarok közül, akik a római egyházzal szakítottak, azok a XVI. század közepe körül a lutheránusságot a kálvinistasággal cserélték fel. De hát a hollandusok, angolok, skótok ? Hisz ezek éppen nem tartoznak a hevesvérű népek közé. Van egy másik kulcs is. Ahol a reformátori mozgalmak élére a fejedelmek, a szabad városi tanácsok állottak, tehát ahol a reformáció híveinek nem kellett saját hatóságaikkal szemben élethalál-harcot folytatniok, ott megmaradtak a reformációnak első, vagy ha úgy tetszik, mérsékeltebb fejlődési fokán; annyival is inkább, mert ez előnyösebb volt a fejedelmekre nézve, összeférvén a lutheri reformációval a fejedelmek pápasága, vagyis előbbi fejedelmi hatalmuknak kiszélesbülése. Ahol ellenben a reformáció hívei kegyetlen üldözések tárgyaivá lettek a középkori egyház mellett buzgólkodó fejedelmeik s a II. Fülöpök, VIII. Henrikek, a Tudor ós Stuart Máriák részéről, ott már csak a reakció erőszakoskodása is a reformáció baloldalára sodorta őket, annyival is inkább, mert ily államokban csakis az egyházat és államot egymástól határozottan különválasztó, függetlennek nyilvánító zsinat-presbiteri egyházszervezet mellett tarthatta fenn magát az üldözött egyház. Azonban természetes, hogy miként minden gyökeres történeti változásnál, úgy a reformáció nagy mozgalmában is akadtak olyan vezérek ós pártok, akik s amelyek túlzásokra és szélsőségekre ragadtatták magokat. Ez a XVI. század reformációjánál is elkerülhetlen volt, anynyival is inkább, mert hiszen erre éppen Luther és reformátortársai adták meg az első lökést, legalább elvben, amikor kimondották a lelkiismeret szabadságának és a Szentírás szabadon vizsgálásának elvét. Egészséges vallásos élet az, mely a léleknek mindhárom tehetségét : az értelmet, az érzelmet s a tetterőt egyaránt áthatja s egyik tehetségnek a másik rovására nagyobb szerepet nem enged. Ámde a reformáció korszakában a hivatott reformátorok, a tudományosan képzett theológusok mellett akadtak szerte egyesek, kiknél a felhevült vallásos érzelem az értelem felett erősen túlságra emelkedett, kiknél azután a vallásos érzelem vallásos képzelődóssó, rajongássá fajulván el, ezeknek lidércfénye által vezettették magukat s a hozzájuk csatlakozottakat, kik magukat — előbb többnyire egyszerű iparosok,