Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - XIV. Polemikus irodalom. Luther és Kálvin híveinek vitái

térítési célból. De fájdalom, az egész polémikus irodalomból az tűnik ki, hogy minél jelesebb papok és püspökök fogtak tollat saját valláselveik védelmére, annál kíméletlenebb és gorombább hangon támadták ellenfeleiket. Végre is az irodalmi durvaság és gyűlölködés érzülete az ország alkotmányának felfüggesztése korában a legembertelenebb erőhatalmi eszközök alkalmazásában nyilvánult. Azok a protestáns lelkészek és írók, akik Pázmányok és Sámbárék ellen az ész és szellem fegyvereivel harcoltak, majdnem kivétel nélkül mind elvesztették állásaikat. Részint a börtönbe kerültek, részint száműzetésre Ítéltettek. Nem az igazság, nem a szellemi erő és a Krisztus evangéliuma, hanem a királyi udvarral, a német zsoldosokkal ós jezsuitákkal szövetkezett legdurvább fegyveres erőszak verte le porig a magyar protestantizmust. A Szelepcsényiek és Kolonicsok, a Karaffák és Kobbok, a Spankauok és Volkrák garázda uralkodása alatt oly hallatlan kegyetlenkedések folytak az országban, hogy az élők megirigyelték a holtakat. A bécsi, a nikolsburgi és linczi békekötések; a királyi eskük és Krisztusi szent tanok ellen elkövetett gonoszságok felülmúltak minden képzeletet és a vérpadra hurcolt protestánsok jajjaitól visszhangzott az ország évtizeden át »ad majorem Dei glóriám!«