Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - XIV. Polemikus irodalom. Luther és Kálvin híveinek vitái

dolgozatával. A szentírásból és az ész okaiból veszi érveit ilyenformán : ha kérhetjük embertársainkat, hogy könyörögjenek érettünk, miért ne kérhetnó'k az angyalokat is ? A szentek szeretnek minket, könyörögnek érettünk és gondot viselnek reánk. Az egyházban a legrégibb időktől fogva szokásban volt a szentek segítségül hívása. Az egyház szóval és tettel mindenkor tanította, hogy a szenteket segítségül kell hívni. Már pedig lehetetlen, hogy az egyház eretnekséget tanított volna stb. Ezt a gyarló okoskodást a ref. pap azon állításaival szemben használta, mely szerint Isten előtt, az egyetlen közbenjárón, Krisztuson kívül más közbenjáró nem lehet; a szentek segítségül hívása és imádása a szentírásban seholsem említtetik, tehát a keresztény tanban nem is foglalhat helyet. Erre Pázmány így okoskodik: Igaz, ezt a szentírás nem parancsolja, de parancsolja az egyház! Már pedig amit az egyház parancsol, azt követni kell! . Két évvel utóbb, már mint esztergomi érseknek még három támadó műve jelent meg. Az egyik »Az Hagy Cálvinus Jánosnak hiszekegy istene.« Azaz: az Cálvinus értelme szerónt való igaz magyarázata az Crédónak. Nagyszombat 1609. A másik pedig: »Egy keresztyén Prédicátortúl S. T. D. P. P. az kassai nevezetes tanítóhoz Alvinczi Péter uramhoz íratott öt szép levél* címmel Pozsony. 1609. Ez utóbbi éles szatíra a protestánsok és különösen Alvinczi Péter kassai lelkész ellen, aki egyházi beszédeiben támadásokat szokott volt néha intézni a kath. egyház ellen »ós akinek mély tudományáról, hegyes elméjéről, frissen fölkendőztetett s forgattatott szós voltáról, cserdült valami vékony hirecske« Pázmány füleibe. Ezt Ő nem hagyhatta szó nélkül, hanem a közönség elé vitte ügyét, nem akarván eltűrni Alvinczitól a katholikusok gyalázását. Előadásának érdekességét azzal kívánta emelni, hogy egy buzgó, de középszerű képességgel bíró kálvinista prédikátort szerepeltet, aki szeret vitatkozni kath. urakkal, a kath. vallás felett. De ezek erősen és teljes tudományos apparátussal felelnek neki, és midőn egyfelől megvédelmezik vallásuk tanát, másfelől a reformáció ellen fordulnak. Természetes, hogy a kálvinista úgy van feltüntetve, aki nem képes magát és ügyét megvédelmezni. Szorultságában Alvinczihoz fordul, leveleket intéz hozzá, ós tájékozást kér tőle a felmerült kérdésekre nézve. A kálvinista prédikátor bálványozásnak nevezi a kath. vallást, a katholikus úr természetesen megcáfolja állítását. A prédikátor helyteleníti, hogy a kath. vallás megengedi a hittel erősített fogadás megszegését; felhozza Husz esetét ós I. Ulászló békeszegését, A kath. úr ezt visszautasítja és a reformátorok ellen fordul, mint