Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - XII. A protestáns egyház szervezése, közigazgatása, egyházmegyei gyűlések, zsinatok általában

alakulását és szervezését. A világi elemnek kevés, sőt némely vidéken éppen semmi befolyása nem volt az egyház kormányzására. A szervezet alapjában hierarchikus volt és a világi urak csak a hitrokonok védelmének címe alatt nyertek némi befolyást. Ezzel szemben az ország keleti részén és Erdélyben lakó reformátusok szervezetében már a világi elem erősen befolyt az egyház vezetésébe. A nemzeti fejedelmek legtermészetesebb védőjévé váltak a református vallásnak. A püspökök ós esperesek egyházi kormányzatukban semmit sem tettek a fejedelem előleges beleegyezése nélkül. A dolog természete ós a viszonyok fejlődése hozta magával, hogy az erdélyi fejedelmek udvaránál tartózkodó református püspökök idők folytán kiváló befolyást nyertek a szorosabb értelemben vett magyarhoni reformátusokra is. Ok voltak a fejedelmek mellett szervezett államtanácsnak is tagjai; az ő szavuk volt irányadó minden oly kérdésben, mely a vallási ügyekkel állott kapcsolatban. Még a debreceni reformátusok is úgy tekintettek rájuk, mint legbsfolyásosabb védőikre az üldözések gyászos korszakában. A református vallású Rákóczyak alatt az is megtörtónt, hogy a görög keleti vallású oláh papokat is az erdélyi református püspök felügyelete alá rendelték. Sőt a háromszéki unitáriusok is »tőle függőttek az erkölcsi dolgokban, vagy amelyek a külső egyházi fenyítékre tartoztak ós a vizitálásra is csak neki egyedül s nem az unitárius püspöknek engedtetett hatalom.* Ilyen körülmények között a külső hatalom ós tekintély oltalma alatt szépen virágozhatott volna a református egyház, ha kebelében az egyenetlenség átka nem pusztított volna. De, fájdalom, részint a puritánusok, részint az úgynevezett independensek elleni küzdelem kimerítette az egyház erejét, úgy hogy a gondosan kidolgozott egységes szervezet nem hozhatta meg azt az áldást, melyet tőle a lánglelkű G-eleji Katona István méltán várt. A bekövetkezett események szomorúan igazolták azt, hogy a mi dicső emlékű őseink, akik oly önfeláldozó hősök voltak az evangéliumi igazság és szabadság védelmében, az egyházi közigazgatás és szervezkedés terén kevesebb gyakorlati ügyességet tanúsítottak. Tanaik, eszméik igazak; törekvéseik nemesek voltak, de a kivívott szabadságot nem igen tudták összeegyeztetni a renddel; az önkormányzás ós egyéni szabad meggyőződés jogát a közegyház érdekében szükséges fegyelemmel, a közös célra irányuló erőkifejtés ós összetartás nagy erényeivel.