Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - XII. A protestáns egyház szervezése, közigazgatása, egyházmegyei gyűlések, zsinatok általában

janak, hogy az Istennek szent neve miattuk ne káromoltassék, ós az igaz tanítók valami kisebbségbe ne hozattassanak. (Tit. 3. és János II. lev. 1.) Hogy pedig a jó rend az ecclesiákban minden tévelygésekkel szemben állandóan fenmaradjon, a felmerült ügyek elintézése végett évenként kétszer zsinat tartandó; azon mindenki megjelenjen. Ha pedig valamely meghívott lelkész a zsinaton meg nem jelennék, s elmaradását kellőleg nem igazolná, az közakarattal tisztétől megfosztandó. A gyűlésről pedig el ne távozzék, amig mindenek el nem végződnek. Ott csöndesen viselje magát, csacsogásával másoknak beszélgetését ne interturbálja, mert különben a büntetést el nem kerüli. A jó rend ós ker. élet biztosítása céljából az ecclesiák minden esztendőben meglátogattassanak, hogy úgy a lelkészek, mint hallgatóik vallásosságáról és erkölcseiről biztos tudomás legyen szerezhető. Mert most — úgymond az indokolás — sokan vágynak olyanok, hogy amit hisznek, nem vallják, és amit vallanak, nem hiszik. Ezek pedig veszedelmesek és meg nem tűrhetők. A költségekre vonatkozólag kimondották, hogy a látogató senioroknak azok adjanak eledelt, akikhez mennek. Egyebekben minden lelkész zúgolódás nélkül viselje a reá eső költségeket. A kánonokra és a rendtartásra vonatkozó szabályokat — ha minden ker. prédikátornak tetszendenek (!) — minden lelkész aláírja, azokat mind ő maga megtartja és híveivel is megtartatja. Ha pedig — úgymond — ezen regulákat megutálván, sem ő maga ezek szerint nem él, sem az ő pásztorsága alatt valókat így nem tanítja és igazgatja: ezt — mint az igaz hitnek ellenségét és minden jó rendtartásnak meghábórítóját — az Isten igéjének fegyverével elsőben ós az Istentől, annak utána fejedelmektől engedtetett büntetéssel egy akaratból megbüntetjük.« Látnivaló mindezekből, hogy ezen törvénykönyv készítői minden fontosabb egyházi kérdésre kiterjesztették figyelmüket. Rendelkezéseik elég világosak ós határozottak; de a szigorú végrehajtás biztosítására szükséges szankció legtöbbnyire elmaradt. Ezt a egyház élén álló seniorok és szuperintendensek is érezték, ós az utóbbi kiadásokban igyekeztek a bajon a büntetések módjának megjelölésével is segíteni. Például a VII. artikulusban arról van szó, hogy minden lelkész engedelmeskedni tartozik püspökének; de nincs intézkedés arról, mi történjék azzal, aki nem engedelmeskedik. A "Wechelius-féle 1650-iki kiadásban már ezt olvassuk: »Ha ki vakmerőkópen engedetlen lószen. az a gyülekezet törvénye alá köteles legyen« ; de a büntetés mivoltáról itt nincs szó. A VIII. artikulusban