Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - XI. A protestáns egyház külső története. Magyarhoni és erdélyi országgyűlések. Bethlen Gábor és a Rákóciak

Leopold "ezután, hogy az országgyűlés őt és kormányát szabad önkénykedésében ne gátolja, felfüggesztette az alkotmányt és Ampringer János G-áspárt, a német lovagrend nagymesterét nevezte ki 1673-ban Magyarország kormányzójává, aki Pozsonyt választotta hivatala székhelyévé. Uralma a durva önkény, az emberi érzést felháborító véres tettek uralma volt, melyben rablánc, jószágelkobzás, száműzés vagy egyszerű halál még enyhe büntetésnek tetszett. Kerékbetörés, karóbahuzás és gályarabság legsúlyosabb neme volt a következése annak, ha valaki polgári vagy vallási jogát még csak emlegetni is merészelte. A vallási fanatizmusnak leggyászosabb BERENCS. példái töltik be az 1673—74. évek történetét. Szelepcsényi 1673 szeptember 23-ára a bányavárosokból ós három felvidéki megyéből 33 protestáns lelkészt idézett meg a törvényszék elé, hazaárulással és a kath. vallás megsértésével vádolva őket. Legkeresettebb módon kínoztatta őket, hogy a rájuk fogott bűntény elismerésére rábírja s végül ítéletül kimondta, hogy vagy le kell mondaniok hivatalukról, vagy száműzetésbe mennek, vagy áttérnek. A következő évben március 5-ikére egész Magyarország területéről megidóztette a lelkészeket és tanítókat s »mint a közelebb mult években ő felsége ellen néhány gonosz ember által szervezett lázadás részeseit«, hogy koholt vádak alapján, »mint az isteni s a földi felség sértőit« fejés jószágvesztésre ítélhesse vagy katholikusokká tegye. Mintegy