Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - IX. Budolf uralkodása és az ellenreformáció

meggyőződést keltette Loyola tanítványaiban, hogy elérkezett az ő idejük. Hogy mit tettek rövid pár év alatt, mutatja a rendeknek az 1588 végén tartott medgyesi országgyűlésből Zsigmondhoz intézett felterjesztésük, melyben kijelentik Zsigmond amaz óhajtásához hozzájárulásukat, hogy nagykorúnak tekintessék s maga kezelhesse a kormányt; de követelik, hogy a jezsuitákat »mint a haza ellenségeit, Isten és ember előtt gyűlölet tárgyait, űzze ki«. »Mert ezek — mondják a rendek — éppen nem tartották magukat illő határok között. A nevelés határát túllépve, vallásukat erőszakkal terjesztették, utcán, templomban, körjárdalatok által oly helyeken is, hol az nekik meg volt tiltva. Váradon elfoglalták a reformátusok templomát s a keresztnek fegyveres kézzel való körülhordozása által majdnem nyilvános zendülésre adtak okot. Kozmáson a papra rohantak, kikergették lakásából, könyveit szóttépték . . . Példát vehetünk a szomszéd népektől, — mondják folytatólag a rendek — mert ahova betették a jezsuiták lábukat, mindenüvé veszélyt vittek maguk után.« »De saját magunk is tapasztaltuk, hogy a jezsuiták nemcsak hivatalból, de minden időben Nagyságod körül vannak, ha ellenük szólunk, ezt úgy tüntetik fel, mintha felségsértés volna; Nagyságod személyét tőlünk elfordítják s mi miattuk nem vagyunk bátorságban«. Felhoznak ezeken kívül a rendek több más okot, hivatkoznak az 1556 után hozott törvényekre, úgyszintén arra is, hogy már 1586-ban is, vagyis azon évben, melyben a magyarországi rendek is a jezsuiták ellen síkra szállottak, — mennyire sürgették e rencl eltávolítását. Zsigmond látva a rendek e nagy felháborodását, hosszas töprengés s a jezsuitákkal tartott tanácskozás után kész volt beleegyezni abba, hogy a jezsuiták, Monostor kivételével, minden más helyről távolíttassanak el; de a rendek gyökeres orvoslást kívántak vagyis a gyűlölt rendnek az országból teljes eltávolítását; s figyelmeztették egyszersmind a fejedelmet, hogy ne dacoljon a rendekkel, mert ezek könnyebben kapnak maguknak fejedelmet, mint ő magának országot. Ez eléggé érthetően volt mondva. A rendekhez intézett újabb válaszát ezzel végezte: »nem tagadhattam meg, hogy kívánságtok szerint^ ne válaszoljak s jogomról lemondván, ki ne mondjam, hogy a jezsuiták összesen ós egyenként egész országomból — úgy Erdélyből, mint a magyarországi részekből — 25 nap lefolyása alatt tartoznak örökre eltavozni«. Kitörő lelkesedéssel fogadták a rendek a fejedelem izenetét s ennek értelmében alkották meg a vallásügyi törvényt. Korai volt a nagy öröm, a kitörő lelkesedés. Nem tudták még ekkor a rendek, hogy mily lélek lakozik a jezsuiták növendékeiben. Zsigmond csak politikából, a fejedelmi hatalomnak teljes