Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - VII. A szentháromság-ellenes irány. Unitáriusok

ösztönzött az új tanok befogadására, a katholikus Báthoryak, még inkább a református fejedelmek idejében odahagyják Socin és Blandrata lobogóját, a köznépnek pedig Dávid F. szellemében az újítás terén tovább haladott része a XVII. század elején a zsidóskodó keresztyének, az ú. n. Szombatosok táborába sodortatott. A tiszántúli részeken volt unitáriusok felettébb megbotránkoztak Dávid F. elitóltetésén, különösen pedig szókesfejérvári Kárácli Pál temesvári pap, aki keserűen gúnyos s élesen metsző levélben fakadt ki a Dávidot cserben hagyott unitárius főbb hittudósok, a Basiliskusnak és Szamáriusnak címzett Basilius ós Szathmáry ellen, úgyszintén Socin, az insanus Italus, Blandrata a Maximus Caiphas és inconstantinissimus impostor és a többi Judások ellen. Nemcsak, hanem az e részeken lakott egységhívők különszakadtak az erdélyi anyaegyháztól, Kárádit püspökükké választották s ennek az ú. n. »Alföldi püspöknek« kormányzata alatt állottak ennek a század vége felé bekövetkezett haláláig. Kárádi halála után az eddigieknél még gonoszabb idők következtek az ország e részeinek lakosaira általában, de különösen az egységhívőkre, számuk rohamosan apadt s a XVII. század első' évtizedeiben nyomuk vesz. Az unitárius tanok a hetvenes évek kezdetén behatoltak a török hódoltság dunántúli részeibe is, különösen Tolna- ós Baranya megyékbe. E részeken főbb apostolai voltak: Alvinczi György, Tolnai Lukács, Válaszuti György, Jászberényi György, kiknek buzgólkodása folytán az elsőbb időkben Laskón, Tolnán, Nagy-Harsányban, majd Pécsen akadtak az új tanoknak nagy számmal hívei. De mint egyebütt, úgy e részeken is méliuszi buzgósággal igyekeztek a kálvinistaság őrállói s ezek élén Vörösmarti Illyés püspök a terjedő ár elé gátat emelni. Folyt a küzdelem itt is szóval és tollal, a templomi szószékeken és hitvitákon, mely utóbbiak közül különösen nevezetesek a nagy-harsányi 1574, hol a legyőzött Alvinczi életével lakolt, és a budai basa előtt tartott budai vita 1575 elején, ahol meg Vörösmartit nyilvánította a basa legyőzöttnek és halálos büntetésre móltónak, akit azonban a hívektől összegyűjtött váltságpénz a kiszabott büntetéstől megszabadított. A Dunamellókón és a Dunántúl déli megyéiben volt protestánsok lelkipásztorai az 1576-ik évben — mint fentebb mondottuk (101. 1.) — Hercegszőllősön zsinattá gyűltek össze, itt határozottan a kálvini tanok híveiként nyilvánították magukat, az itt alkotott törvényekkel körülsáncolták egyházukat; így azután, ha Pécsen s elszórtan a környéken maradtak is egységhívő gyülekezetek, egészen a törököknek Magyarországból kiűzetéséig s a katholikus püspöki hatalomnak Pécsett visszaállításáig, de a megerősödött kálvinistaságot többé nem zavarták.