Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - V. A reformáció híveinek egyházakká s külön felekezetekké való alakulása

Béllyei Biso Fábián előbb tolnai majd debreceni tanító, Hercegszőllősi Gáspár tolnai, laskói, végül ráckevei lelkész, 1607. után dunamelléki püspök, kiknek ós kívülök még sok más buzgó prédikátornak, írónak és tanítónak az emlékét ha aránylag kevés és homályos emlék tartotta is fenn, de a reformációnak e vidékeken mélyre ereszkedett s megizmosodott gyökérszálai tanúságot szolgáltatnak munkájuknak lelkiismeretesen történt végzése felől. A Habsburg-ház alatt. A Ferdinánd jogara alá tartozott országrésznek csakis az erdélyi fejedelemségre és a török hódoltságra dűlő határszóleiben vert gyengébb avagy erősebb gyökeret a helvét reformáció, mint ezt láttuk a tarcali zsinat történeténél, az egervölgyi vallástótel benyújtásánál ós Huszár Dávid pápai lelkész életrajzánál. Egyebütt ha akadtak is Kálvin nézetei felé hajló lelkészek, kálvinista gyülekezetek alakítására részint az 1548-ik évben hozott s több következett országgyűlésen megújított törvények, részint az egyre hatalmasabbá levő főpapok és a lutheri reformációhoz melegen ragaszkodó főurak, a Perónyiek, Róvaiak miatt alig gondolhattak. Sőt e részeken Ferdinánd uralkodásának utolsó éveiben a lutheri reformáció híveire is, kik pedig eddigelé az ágostai hitvallás paizsa s hatalmas főúri pártfogóik szárnyai alatt menedéket találtak, gonosz idők kezdettek bekövetkezni.