Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - V. A reformáció híveinek egyházakká s külön felekezetekké való alakulása

ból eléjük terjesztett bit vallásokra adott s a lutheránusok által örömmel fogadott véleményezése folytán nem jöhetett létre; sőt minden kétséget kizárólag nyilvánvalóvá lett, hogy annak létrejövetele nem is remélhető. Ezért az 1563-dik évi tordai ós az 1564 elején tartott segesvári országgyűlések egyfelől a lutheránusok ós kálvinisták, másrészt a székely protestánsok ós katholikusok között fennforgott viszálykodásokra vonatkozólag kimondották, hogy a régibb törvények szerint mindenik felekezet szabadon gyakorolhatja a maga vallását és szabadon választhatja papját, egyik felekezet a másik irányában erőszakot, méltatlanságot ne kövessen el. A két protestáns felekezetnek ezután formailag is különválása a fejedelem intézkedése folytán létrejött s a fejedelem által kiküldött Blandrata elnöklete alatt tartott nagyenyedi zsinaton törtónt meg 1564-ben, ahol a küzdő felek az úrvacsorai tan felett még egyszer összemérték kardjaikat, de siker nélkül s hol külön egyházakká szervezkedtek; a szász lutheránusok püspökéül megmaradt Hehler, a magyarajkú, aránylag csekély számú lutheránusok megválasztották püspökül Alesius Madarász Dienest, a kálvinisták Dávid Ferencet, mely különválásra azután az ez évi tordai országgyűlés reáütötte a pecsétet, amennyiben »a két fél lelkiismeretének megnyugtatása s a honlakók nyugalma tekintetéből elrendelte, hogy ezentúl mind a két félnek, akár a kolozsvári, akár a szebeni egyházaknak szabad legyen azt a vallást ós tant követni.

1 Ezzel a németországi és helvét reformáció hívei között való erősebb tusakodások véget értek. A római katholikusok önként értetőleg meghagyattak ezentúl is vallásuk szabad gyakorlatában, de erejük sokkal inkább meggyengült, hogysem a protestantizmust — egyelőre legalább — veszélyeztethették volna. Sőt már az 1557-ben tartott tordai országgyűlésnek a vallásügyben alkotott törvénycikkelyébe a római egyház védelmezése céljából igtatták be e szavakat: »csak hogy az új hit követői ne bántalmazzák a régi hit követőit.« Hiszen Bornemisza távozása után a katholikus püspöki szók üresen maradt, a fejedelem, a főurak legnagyobb része, a városi polgárság egyetemesen a javított valláshoz csatlakozott s ezenkívül a római egyháznak egyik legfőbb óleterót a most említett országgyűlések a zárdai és egyházi javak világiasítása iránt hozott törvénycikkelyekkel elmetszették. Az egyházi javak világiasításának a kérdése voltakép már 1542-ben, midőn Izabella először Erdélybe ment, felmerült s jórészt 1 Szilágyi S.: Erd. országgyül. II. 231. 1., és Kiss Áron : Magyar reform, zsinatok 412—435. 1.