Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest 1907.

ELSŐ RÉSZ. A XVI. századbeli vallásjavítás Magyarországon 1606-ig. - I. A vallásjavítás története általában

ésszel, tág lelkiismerettel, ritka furfanggal kutatva újabb ós újabb forrásai után az aranynak ós ezüstnek. Ilyen volt a keresztyénség ezer óv előtt és ezer óv után! Voltak azonban mindenkoron egyes kegyes lelkek vagy egyes felvilágosult fők, amelyek az Egyház e nagy elfajulását erősen fájlalták. Némelyek ezek közül, gyengéknek érezvén magokat arra, hogy az ár ellen ússzanak; avagy mint békésebb jelleműek idegenkedve a harctól, csendes visszavonultságban csak önnön lelkükben igyekeztek a valódi Krisztust életre költeni, a keresztyénséget eredeti tisztaságában visszaállítani; míg ellenben mások hol önnön elhatározásukból, hol a viszonyok által sodortatva, saját jobb meggyőződésüket, vagy legalább az uralkodó iránnyal ellenkező vallásos nézeteiket, még ha heves küzdelmek árán is, diadalra juttatni s ekként a keresztyénséget az egész vonalon reformálni törekedtek. Hogy az ily reformtörekvések a kellő határokon néha túlcsaptak, hogy a szélsőségig ment romlottságot ellentétes szélsőséggel akarták orvosolni, hogy az elmórgesített kedély által ajánlott gyógyító szer néha majdnem rosszabb volt a halálnál, ez érthető, így szokott ez lenni a politikai ós társadalmi téren fellépő reformkisóiieteknól is. A reform-gyümölcsöknek is a férgese érik először. Le is hull idejekorán a fáról. A képek tisztelete, mondjuk imádása ellenében keletkezett ellenzék azok barbár tördelésében, rombolásában kereste a javítást. Bruis Péter és hívei, a petrobrusiánusok, hogy kifejezzék a templomi üres s értelmetlen szertartások iránti ellenszenvüket, másrészt azon gondolatot, hogy Isten mindenütt jelen van s mindenütt tisztelhető, a francia nép tüntetésre hajló szellemének megfelelőleg, korcsmákban, istálókban tartották vallásos összejöveteleiket. A »Szentlélek fi- és nőtestvérei« megutálván az Egyház által hirdetett babonás tanokat, vallásos meséket, legendákat, túlhajtott buzgalmukban még a szent Írásban foglalt tanításokat is mellőzték, hanem a vallásos hit szabályozójaként a Szentléleknek a keblekben megnyilatkozó sugallatát tekintették. Az »Apostoli testvérek«-et boszantotta a papok nagy gazdagsága s a boszankodás szemüvegén keresztül ők a keresztyénség eszményképét, az apostoli szegénységben ismerték fel. Ha volt is valami vagyonuk, azon túladtak, a munkát a keresztyén emberre nézve illetlennek tartották, hanem népes csoportokban megszálltak egyegy gazdagabb zárdát vagy püspöki kastélyt, s míg az éléstár ós pince ki nem üresedett, ott tanyáztak, azután mentek tovább. Amint azonban a középkori setótség oszladozni kezdett, a biblia ismerete terjedt, az evangóliom szelleme erősbödött, tudo-