Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.

XIV. Keresztyén családi élet.

Ő nem kereste Istent, megtalálta, Hitében Isten testbe’ megjelent;

Az életet kereste a halálba’,

Sejté, a váltság titka mit jelent.

Fia lánglelkét látta háborogni,

Érette önté könyek záporát,

Nem szűnt meg érte sűrűn fohászkodni, Öniidve árán váltná meg fiát.

A földi perez, ha eltelt, bármi édes,

Az öröklétet mohón elnyeli;

A tele világ üres semmiség lesz, Ágoston lelke mélyen érezi.

A testnek bilincsét széttörve bátran Szellemvilágnak legmélyére száll; Rejtélyeket megoldva a tudásban,

Hivé, hogy bizton Istenre talál.

Magasztos látvány, mit föltárt előtte A tudás anyja, az Emlékezet.

Mi földön, égen élt csak testet öltve,

Mi vágyban, gondolatban létezett:

Azt fölidézi szellemerejével.

Tudása szerze neki nagy nevet,

Nem látja anyját gyermeteg hitével.

De Monnica csak egyre könyezett.

A szellem mélyen tátongó üresség Hitet, reményt elnyelve eltemet;

A büszke lélek hiába törekvék,

Hej Icarusnak hullámsírja lett;

Ágoston lelke megtör s esdve kéri Az irgalom egy röpke sugarát . . . Ekkor meglátja s átérezve érti Az érte könyet hullató anyát.

S forgatja hévvel, égő áhítattal A Szentírást, lehat a mélyire,

Csodálva látja néma bámulattal,

Hogy testet ölt előtte az Ige;

Minden Ígéret szent valóra mint vál,

Az élő hit csodákat mint művel; Enyhét talál az örök Irgalomnál,

Mely ő neki a mennyet tárja fel.