Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
X. Hit, remény.
315 A ki nem ismer jót, Mert az a jó neki, Mikor a más szívét Marczangolja, tépi: Hogy félelmet keltsen A gonosz szívében! S majd ha elközelget Utolsó órátok, Majd ha láttok ilyet Adjatok hatalmat, A melynek félelme Bűntől visszatarthat. Megszáll a rettegés, Miként nehéz átok, Az ész szava elhal, Csak a lélek remeg: Vigasztaljátok meg Jajgató szívetek! Hatalmat, mint Isten Odafenn az égben, Nagy Vincze. «3? A világi bölcseknek. „Ki nem hisz a mély bölcseségnek, Hogy minden csak por és salak, És elmereng a puszta semmin, Szegény, ábrándos, balgatag!“ Gúnyoljatok ki, magas elmék, És forduljatok tőlem el, Megvetve a port és göröngyöt, Eszmékért lángol e kebel. „Ki lázas agya szüleményét Térdén imádja kegyesen, És felkiált a siket éghez, Megtébolyodott, esztelen.“ Ám kaczagjatok, rideg bölcsek, Ajkamról felszáll hő ima, Atyámtól alászáll a válasz Imádó ajkam hangira. „Ki buzgón fárad éjjel, nappal, Hogy győzzön a jog és erény, Legyen bár díja nyomor s szégyen, Szánandó őrült az, szegény!“ Szent őrület, óh lakjál bennem, Mig éltem tart az ég alatt, Mit szerzek téged megtagadva. Váljék méreggé a falat.
