Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
VII. A magyar reformáczió.
„Fogjon ki a tömlöcz e vén gonoszon!“ — Eli ott is a Krisztus ölén nyugoszom. Az agg prédikátort börtönbe vetik, Korpakenyér az étele itt. Láncz gyötri a testét s lepihenni ha vágy, Számára hideg kőpadlat az ágy. Oly beteg, oly vén, oly kiaszott! S nem kél ajakán egy hang panasz ott. ügy véli az őr: mire virrad a regg, Meghal e csöndes, gyönge öreg. Megnézni siet kora reggelen őt — S íme, vidámabb, mint ezelőtt. Valami zsoltárt halkan dudorászgat; Arczán türelem és boldog alázat. Csak bámul az őr : ,. jól bírja e vén pap! Ám ha nem egy, majd megtöri két nap“. S újra múl egy éj s virrad a regg S íme megint derekabb az öreg! Harmadnapon ifjan ég a szeme, Tartása delibb, mint a jegenye. „Ez csoda! Hogy mi a titka, a nyitja, Szálljon az éj le, meglesem itt ma!“ Ej lesz — s ím a rozsdás kulcslyukon át Tömlöczbeli fény veti a sugarát. Káprázik az őr, a mikor betekint, Elkapja fejét, majd nézi megint. „Alom ez? . .“ S újra meg újra benéz, Néki világos már az egész: Tömlöczben a vén pap nincs egyedül, Krisztus alakja a padlaton ül — S karjában oly édesen alszik a vén, Mint kicsi gyermek az anyja ölén. Kozma Andor.
