Hárfahangok. Szerk. Payr Sándor. Budapest 1906.
IV. Jézus. - b) Beszédei és csudatettei.
Szegény özvegy-asszony kiséri a holtat, Súlyos a teher rajt’, nem bírja, leroskad, Hang se kél ajakán, köny se ül szemében, Csak szíve jajdul föl némán, keservében: „Jehova, Jehova, Izrael királya, Miért mérsz ily csapást, egy özvegy anyára!“ Viszik a koporsót, temetnek, temetnek, Se vége, se hossza a gyászos menetnek. De íme mi történt? ... egyszerre megállnak ... Ki állja el útját a gyászos anyának ?! Ki más, mint az élet hatalmas királya; Jehova lenézett a gyászos anyára. Odalép a holthoz, megilleti kézzel, És szól: „Ifjú, hallod, néked mondom kélj fel!“ Felül ez a szóra, megnyíl’ szeme, szája, S oda borul anyja ölelő karjába . . . Öröm-zsolozsmává változik a gyászdal: „Itt a Messiás, ki megvi a halállal!“ Porkoláb Gyula. Jézus a vendég. Szegény ember, csak napszámos, — Kis családja igen számos, — Nagy keserves munkát végez, Azután ül az ebédhez. Koldus ebéd — ő reá vall — Híg levecske, csak egy tállal, Pléh kanál benn köröskörül — Ennek csak az éhes örül. Szegény ember, jámbor ember Mindjárt neki látni nem mer, Előbb halkan elrebegi, Vele mondják a gyereki: „Édes Jézus, légy vendégünk, Áldd meg, a mit adtál nékünk! “ Jézus, fenn az örök fényben, Kedvét leli a szegényben, Hajt az esdő, buzgó szóra, Szerény, kedves meghivóra.
