Payr Sándor ford., Kovács Sándor szerk.: Két emlék a reformáció korából. Budapest 1939. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 23.)

A Wittenbergi Fülemile, Szaksz Jánosnak, a nürnbergi híres vargának és mesterdalnoknak verse.

kenyebb munkatársa, mint ez a különben békés és csendes nürnbergi varga. Szaksz János ennél sokkal többet tett még a reformáció ügyéért. Szóval és tettel, verssel és folyóbeszéddel, ahol csak tehette, megkedveltette Luthernek tanait. Számos szép egyházi éneket írt, zsoltárokat és bibliai történeteket versbe foglalt. így a hagyomány az ő énekének tartja a németből fordított „Mire bánkódol óh te én szívem" (Warum betrübst du dich mein Herz) kezdetű éneket, mely a régi graduálban és a régi dunántúli énekeskönyvben is megtalálható 567. szám alatt. Mint népszerű költő és tekintélyes polgár az ő példájával is sokat használt Luther ügyének. Ily nevezetes és híres embernek a régi egyházból való kilépése már nagy feltűnést keltett a városban, de később a nürnbergiek igazat adtak neki és egész Nürnberg városa, leginkább Szaksz Jánosnak befolyása alatt hódolt meg a reformációnak és később is egyik legerősebb támasza maradt. További életfolyásából még csak annyit említek meg, hogy késő vénséget ért békés nyugalomban és megelégedésben; 82 éves korában tért meg az ő atyáihoz. Kétszer nősült és első nejétől 7 gyermeke született, akiknek halálát fájdalommal kellett megérnie; második és hozzá képest igen fiatal nejével szintén békés családi életet élt. Mesterségét késő vénségéig űzte, de a verselésben a közbejött szomorú események: haláleset, háború, dögvész stb. többször megzavarták. Mint versíró olyan termékeny volt, hogy munkáinak száma több ezerre rúg. Szaksz János igaz meggyőződésből volt buzgó, vallásos ember. Bármily tréfásak némely költeményei, de tudott ő komolyan is írni. És különösen ott, ahol a maga életét írja le, a legszebben nyilatkozik a hitről, vallásról, akár egy pap sem különben. Minden előimenetelét, minden szerencséjét, valamint vidám jókedvét és megelégedését a jó Istennek köszöni, csak őt áldja érte. íme ez a keresztény embernek szép tulajdonsága. Más közönséges embert az ő szép elmebeli tehetsége talán elkapatott volna, talán kalandos, kóborló életre csábított volna, de őt a vallásosság alázatra tanította; megmaradt otthon és példás polgári életet élt csa-