Payr Sándor: A pietismus paedagogikája. Spener, Francke és a magyar pietista nevelők. Pozsony 1908. (Különlenyomat a Theologiai Szaklap 1907. és 1908. évfolyamából)

MÁSODIK RÉSZ. A pietismus nevelési rendszere. - IV. A pietismus iskola rendszere

volnának tárgyalandók, Ő is szivesen olvastatná a gyermekekkel az "újszövetséget, sőt képek által szeretné a bibliai történeteket szemléltetni, de hozzá teszi: meo si ageretur arbitrio. (Consil. theol. latina II. 32.) Nem tudta megvalósítani, amit akart. Úgy látszik, még ő is kénytelen volt tűrni az orthodoxismus amaz előítéletét, hogy a szentkönyv nem laikusok és nem gyermekek elé való az iskolába, azt csak a tudós theologus magyarázhatja a szószéken, a biblia ismertetésének egyedüli módja a prédikáció. (Palmer ; Spener, Schmid, Paed. Encyklop. IX. 86). Spener kate­chetikájában a bibliai helyek csak mint dicta probantia szerepel­nek a káté tanának bizonyítására. De Francke népiskoláiban már a biblia is tárgya volt a vallásoktatásnak és pedig kezdettől fogva, mikor a gyermekek még olvasni sem tudtak. Itt is az volt a methódus, mint a káté­nál: recitatio, explicatio, applicatio. A még olvasni nem tudók a tanító elmondása után addig mondogatták a bibliai dictumokat, egyik mondatot a másik utáu, együttesen karban, de halk hangon kiabálás nélkül, míg az egészet szórói-szóra be nem tanulták s egyenként is felmondani nem tudták. Az ily bibliai helyeket azu­tán szintén katekizálás utján értették meg velők. A nagyobbak, kik már írni tudtak, a bibliai mondatokat szépen és rendesen egy külön könyvecskébe írták be, pontosan megjelölve a helyet a hol a bibliában feltalálhatók. Ez a nehézkes eljárás azonban feleslegessé vált, midőn Töllner inspector 1800 az u. n. dictumos könyvecskéket (Spruchbuch) meghonosította. Ez az uj és sokáig használt iskolai tankönyv, amilyent sokan készítettek, a pietismus terméke. Benne a szentirásbeli dictumok dogmatikai locusok sze­rint bizonyos csoportokban voltak összeállítva, s a feladott mon­datokat a gyermekek aláhúzással jelölték meg. Később azután az egész újszövetséget is kezükbe kapták a gyermekek a zsoltárokkal s ezekből kellett különösen a perikopákat betanulniuk. A szent könyvet a templomban délutánonként tartott kate­kizációkra is el kellett vinniök, hogy felüthessék az ott idézett helyeket. Tanítás közben és az iskolai áhitatosságok alkalmával annyiszor olvasták és ismételték az újszövetség egyes könyveit, hogy évenként többször is átvehették annak egész tartalmát. Ismer­niök kellett az egész biblia beosztását, s az egyes könyvek tartal­mát, célját és hasznát. Nemcsak a bibliai helyek felkeresésében gyakorolták magukat, de megtanulták azt is, hogy mint kell a szent könyvet lelkük épülésére használniuk egész életükben. A gyermekek a teljes bibliát vagy legalább is az újszövet­séget kapták kezükbe. Válogatott szakaszokat bibliai történetek vagy az ujabb bibliai olvasókönyv alakjában Francke még nem állított össze. De megjegyezte, hogy ha a hatodik parancsolatról vagy paráznaságról, házasságtörésről, szóval ily kényes helyekről kell a tanítónak katekizálnia, akkor a legnagyobb óvatossággal járjon el, ne részletezzen, ne irja le az ily bűnök elkövetése módját,

Next

/
Thumbnails
Contents