Payr Sándor: A pietismus paedagogikája. Spener, Francke és a magyar pietista nevelők. Pozsony 1908. (Különlenyomat a Theologiai Szaklap 1907. és 1908. évfolyamából)

MÁSODIK RÉSZ. A pietismus nevelési rendszere. - III.A pietismus nevelési czélja és eszközei

ferenciákon megbeszélik és kit-kit a neki megfelelő helyre állítanak. Az árva gyermekeket már az elemi iskolában megválogatják. Csak a tehetséges mehet át a középiskolába, a többi nyomdász lesz vagy más mesterember. A paedagogiumban az u. n. recreationalis tantárgyakat és foglalkozásokat kiki szabadon választhatja. Spener és Francke egyként kárhoztatják az oly szülőket, a kik előre papnak szánják és kényszeritik fiaikat a nélkül, hogy hajlamaikat és tehetségeiket figyelembe vennék. A pietismus nagy sikereinek egyik titka épen abban áll, hogy nagy mértékben megvolt bennük a lelkek megvizsgálásának ajándéka, az alapos emberismeret, tudták, kit válasszanak tanitőnak, kit inspectornak, kit lelkésznek, kit missionáriusnak. Az egyéniséget számba vették és megbecsülték. S ehez képest a nevelői eljárást is mindig individualizálták. Túlszigoru és igaztalan Richter és Scherer Ítélete, a kik szerint Francke a természetes akaratnak tervszerű, rendszeres megtörésével, a sok áhitatossági gyakorlattal és folytonos felügyelettel a növendékben az egyéniséget, a szabadságot is elölte. (Richter, Paed. Bibi. 331. 1. Scherer, i. m. 303. 1.) Nagy volt az általános erkölcsi romlottság, sok a csábitó példa és Francke intézeteibe épen a legromlottabb növendékeket hozták javitás végett. Ebből érthető, hogy az erkölcsi nevelés erősebb eszközeit kellett alkalmazniuk, de azért a szabad fejlődés útját nem vágták el. Sok kiváló elme, önállóan és szabadon gondolkodó tanférfiu került ki a hallei iskolából. A magyar pietisták sem esküdtek mindenben a mester szavaira. Valamint az emberi szabad egyéniség, úgy érvényesültek Isten országa mellett az ennél szűkebb körű erkölcsi testületek is, mint külön jogosult nevelési célok. A pietismus elismerte, hogy a nevelésnek külön feladatai vannak az egyházzal, a nemzettel és családdal szemben s nem hagyták számításon kivül, hogy ezeknek maguknak is mily nagy a nevelői hatásuk. A pietismus maga is teremtett egy, ha nem is egészen új, de mégis különnemű közösségi formát a collegia pietatis vagy ecclesiolae in ecclesia alakjában. De az egyháznak nem mellőzésére, hanem inkább építésére szolgált ez az intézmény. Benne voltak a papok s a gyülekezet azon tagjai, a kik lelki szegénységüket érezve már jobb útra tértek, többet tanulni és a jóban épülni törekedtek. Az irást olvasták, magyarázták és az életre alkalmazták. A lelkész és nyáj közötti bizalmat erősítették az ily összejövetelek, a hol kiki a maga kételyeit, bajait szabadon közölhette és tanácsot, vigasztalást nyert. Spener méltán remélte, hogy a kik az ily összejöveteleken részt vesznek, azok majd a családi gyülekezetben (Hauskirche) is jobban tanítják a gyermekeket és cselédeket. Ezekben akarta ő nevelni a gyülekezet magvát (Kernchristen), és oly elemet, mely majd kovászként hassa át az egyháznak egész tésztáját. Spener egyházi célt szolgált, egyházfelekezete számára nevelt felnőtteket, mikor ez összejöveteleket tartotta. Az apostoli kor