Payr Sándor: A pietismus paedagogikája. Spener, Francke és a magyar pietista nevelők. Pozsony 1908. (Különlenyomat a Theologiai Szaklap 1907. és 1908. évfolyamából)

ELSŐ RÉSZ. A pietismus lényege és nevelési irányának alapvetői. - II. A pietismus képviselői neveléstörténeti fejlődésükben

folyásoltatta általa. Klesch Dániel volt soproni tanár, majd kőszegi és szepesolaszi lelkész is száműzetésében egész Európát bejárva, a legábrándosabb chiliasmusnak volt a rabja, a világ végét az Apokalypsis alapján 1700-ra számitotta ki. Hányatott élete épen Spener közelében Berlinben ért véget 1697. (Klein, Nachrichten I. 157.) Ott van továbbá Kalinka és a szerencsétlen Drábik, kik szintén hittek a chiliasmusban. Irodalmi működését, melynek teljes jegyzékét adja a Bibi. theol. Klassiker 21 kötete (272-280. 1.), Berlinben is folytatta. Midőn téves nézetek és földi érdekek a szász udvar példájára szinte divatossá tették a római egyházba való áttérést, mint apologeta is szolgálta egyházát „Der ev. Kirche Rettung vor falschen Beschuldigungen" művével 1695. 1700 óta jelennek meg »Theologische Bedenken

1,1 c. dolgozotainak kötetei (Halle, 4 köt). S halála után látnak napvilágot »Consilia et iudicia theologica latina'-'' (3 rész, Frankfurt 1709) és „Letzte theol. Bedenken" (3 rész, Halle 1711.), mely utóbbi művei a theologiára, lelkipásztorkodásra s részben a nevelésre is vonatkozó nézeteit foglalják magukban. Ily sorvasztó munkásság között érte a halál 1705. feb. 5. Heves kőfájdalmak ölték meg. Utolsó leveleinek egyikében is Hallét ajánlotta urának, az akkor már I. Frigyes nevet viselő első porosz királynak jó indulatába. Leveleinek nagy része is megjelent nyomtatásban. Rendkivül nagy, és kiterjedt levelezést folytatott, ez uton is terjeszté eszméit. Érdeklődő utazók is sok idejét igénybe vették. így érthető, hogy nyilvános, társas összejövetelekben alig látták s abban a kertben is, melyet Berlinben az egyház adott át neki haszonélvezetre, 9 év alatt csak kétszer fordult meg. Az itt rajzolt életpálya szerint Spener nem volt ugyan nagyobb szabású paedagogus, a kinek talán az egész nevelésügyre kiterjedő magasröptű tervei, az összes iskolai fokozatokat átölelő intézetei és rendszeres paedagogiai művei lettek volna. Lelkészi állásából kifolyólag ő csak két térre irányítá figyelmét, a népnevelésre és lelkészképzésre. A népiskolában is csak a vallásoktatást ismerte, mint katecheta, a maga dolgának, a többit másokra hagyta. A lelkésznevelésre vonatkozó reformjait Francke és a hallei egyetem valósitotta meg. Ő a gyakorlat embere volt és nem theoreticus. Még csak egy rendszeres katechetikát sem irt. Didaktikai és methodikai elvek csak ritkán és elszórtan vannak műveiben. Őszintén bevallja, hogy a mi paedagogiai tanácsot ad, azt ő naturali iudicio teszi (Theol. Bedenken II. 97). De hány ily becses természeti adomány, mily kiváló paedagogusi erények voltak mégis e nagy férfiúban. Mindenek előtt az az erkölcsi komolyság és lelkiismeretesség, melylyel a nevelő hivatását vette, hogy egy is az ő kicsinyei közül el ne vesszen. Ő, a kire nagy gyülekezetek gondja bizatott, a nevelői eljárást