Payr Sándor: A vadosfai artikuláris egyházközség Rábaközben. Budapest 1910. (A Luther-Társaság XXX. kiadványa 51.)

IV. Vadosfa a feléledés és megújhodás korában 1781—1909.

És a lelkivezérek mellett a világi felügyelők is, egy Radó László, Szánthó Ferenc, Mesterházi Nagy László, Szemerey Sándor, Ostffy István, Ajkay Dániel és dr. Ajkay Béla oly férfiak, akik bölcseségükkel, példás hitbuzgalmakkal és áldozatkészségükkel nemcsak Vadosfának, hanem egész egyházkerületünknek is igaz büszkeségei. Ily vezetőkkel és hitbuzgó népével megtartotta Vadosfa a maga jelentőségét a vallásszabadság újabb korában is, mikor az artikulárís jelző már csak szép történeti emlékké változott át. Mert ennek erkölcsi ható ereje megmaradt továbbra is Disraeli ama mondása szerint: A mult hatalmunknak egyik eleme. Vadosfával együtt az egész Rábaköz, mint Dunántúl gazdag termőkertje, a két városi központ, Győr és Sopron között, szellemi és kulturális téren is fontos missziót teljesített az újabb korban is. Nemcsak egy Szánthó Andrásban adott jeles paedagógust hazánknak, nemcsak Vicza nevelt a Halléban járt Kis Viczai Péterben egy kassai jeles tudóst (Adagia LatinoHungarica, Bártfa 1713), nemcsak Beled szülte nekünk a számkivetés napjaiban Szeniczei Bárány Györgyöt, a magyar Francket, hanem Szent-András is Kis Jánost, a nagy költő-papot és püspököt, a magyar Herdert ajándékozta egyházunknak. Vadosfának iskolája nevelte őt is. Két iskola volt itt akkor, a kisebbik a magyar, a nagyobbik a deák iskola. Kis János végig járta mind a kettőt. Laky István akkori vadosfai tanító mondta a szentandrási pórfiú szüleinek az examen végével: ff Ez a fiú tanulásra született, kár volna a reá bízott talentumot elásni; elkárhoznának azok a szülők, kik az ily gyermeket, ha