Payr Sándor: A vadosfai artikuláris egyházközség Rábaközben. Budapest 1910. (A Luther-Társaság XXX. kiadványa 51.)

II. Vadosfa és a Rábaköz az üldöztetések próbatüzében. 1643—1681.

birtoka lévén, földesurukat nem hagyhatták magára. De különben is Thököly idejében Kemenesalja és Rábaköz evang. nemessége volt a nemzeti és vallásszabadságnak legelszántabb védője. A két evang. vidék összetartott. Megállapodás volt köztük, mely szerint ha a császári katonaság Kemenes alá érkezik, a rábaköziek is odamennek segítségre; ha pedig Rábaközbe ütnének be előbb, akkor a kemenesaljaiak is ide sietnek. Lelkes hangulat uralkodott a felkészült evangélikusok körében. « Megtartjuk — mondották — Fekete Istvánt a császár és a püspökök ellen, Isten megsegíti még a mi igaz hitünket!* Az evangélikusok Thökölyben bizakodtak tudniillik. Egyeden Török Pál katonája, Vég Jancsi találta mondani valakinek: «Bár most jönne ördög adta püspököd, hat vagy hét zászlóval meg tudnánk tanítani!* A többség erősen hitte ugyanis: nem ő felsége akaratja, hogy Feketét kergetik, hanem a győri püspöké és Kolloniché. Húsvét táján az első hír még csak vak lármának bizonyult. Jött ugyan császári katonaság, de nem Feketét kereste, hanem a Rábán átkelve, Stájerország felé vette útját. Fekete továbbra is biztonságban érezte magát Ostffy védelme alatt. Hívei továbbra is ott őrködtek körüle. Tamásiban bizonyos Meszlényiné kérdezte Fekete feleségét: Nem fél-e az urad ott Asszonyfán? «Miért félnénk — feleli a nő — hiszen ha valami lészen, elég népünk vagyon most is fegyveres kézzel az asszonyfai malomnál, megfelelhetünk nekik.» S az óvatosság és a további őrizet nem is volt fefesleges, mert az igazi veszedelem csak később, augusztus hóban érte őket. Amint Csányi