Payr Sándor: Emlékezés Doktor Lackner Kristófról, Sopron szab. kir. város első nagy polgármesteréről, halálának háromszázados évfordulóján (1571–1631). Sopron 1932.

I. Lackner Kristóf származása és ifjúkora

ban visszavágyott apjának az ötvösmttíhielyébie. Nádasdy Ferenc 1587. két jeles tudóst hívott a csepregi kollégiumba: Creutzer György lelkészt és Gabelmiann Miklós rektort. Ennek hírére Lacknert is visszavitte az apja Gsepregre. Gabelmann csepregi tanár, a tudós historikus nagyon meg­szerette a Répoemellék magyar népét s nyelvünket is ta­nulni kezdte. Itt tanult meg magyarul Lackner is ,aki ifjú éveiben nem igen maradt meg egy helyen. Apja Morva­országba és Felső-Magyarországba is elküldte tanulni. Majd pedig katonának állott be, de ezt is megunta. Végre is hazajött és megtanulta apja mesterségét. A soproni műhelyben mint érettebb ifjú ismerte fel a tudomány becsét. Szorgalfmas olvasással pótolta este, reggel a mulasztottat. Gabelimmn pedig, a.ki most már Grácban volt tanár, tovább is levelezett a családdal. Lack­ner nevelőanyja írta és üzente ennek, hogy náluk levő araiuláncát oly hosszúra fogja megtoldatni, hogy Ga­belmann háromszor is körülcsavarhatja a nyakán.**) Ez a művelt papleány és a tanár ösztökélte az ifjút, hogy ipar­iművészetét és a műhelyt elhagyva, Grácba ment az evan­gélikusok akkori híres főiskolájába. Húsz éves korában már itt volt. Consul Annának 1592-ből egy sajátkezű levele miaradt fenn, melyben Cargius és Gabehnainn gráci ta­nárokat említi, mostohafiát, Kristófot pedig afeletti bá­natában vigasztalja, hogy Grácból küldött értekezését a soproni elöljárók nemi sok figyelemre méltatják. «Weil sie nicht grosse Achtung haben, auf solche nothwendigie Kunst» — írja a jó anya magyarázatul. Ez volt az ifjú Lackner első irodalmi teriméke és nem szegte kedvét, hogy jóformán csak a nevelőanyja méltányolta. De annál jobban megbecsilték a tehetséges, buzgó ifjút most már a gráci tanárok. Ennek lehet tulajdonítani, hogy báró Saurau Farkas főimar sali, a stájer evangélikusok vezére nevelőül fogadta a paduai egyetemre induló fia mellé. így jutott ki Lackner 1593. az ősi egyetefmi városba 0 Páduába, melyet ez időben különösen a protestáns ifjak kerestek fel, mivel itt ezek is megszerezhették a dokto­rátust. Ide jött 1589. Csepregből Gabelmann is, aki most Grácban volt tanár. Sztárai Mihály, Sámboky János, Du­dics András, Gyalui Torda Zsigmond eperjesi tanár a Révay fiukkal, Pálfi György, Nádasdy Tamás alumnusa, aki 1559. rektora is volt az egyetemnek, Listhi János, a győri püspök fia, akinek protestáns volt a nevelője, Bona György, Lánzsér és Lakompak ura, Skaricza Máté, mind itt tanultak. A soproniak közül itt járt 1555. Ákosházi Sár­kány Antal s itt tanult imfár 1549. Ruthenus Zakariás s **) Payr S. Gabelmann M. csepregi tanár és történetíró. Ev. Egyházi Élet 1912.

Next

/
Thumbnails
Contents