Payr Sándor: Emlékezés Doktor Lackner Kristófról, Sopron szab. kir. város első nagy polgármesteréről, halálának háromszázados évfordulóján (1571–1631). Sopron 1932.
II. Lackner a közpályán mint szenátor és városbíró
kevéssel Lackner előtt 1585. a soproni jegyző fia, Wirth Fülöp Miksa. Vele egyidőben tanultak Páduában: Alsólendvai Bánffy György, Mérei István, Bogáthy Miklós, a sehneci Burckhardt Dániel, a pozsonyi Khajmper György és Ferenc. És itt találkozhatott 1596. okt 27-én az örökké bolygó, miost is Rómából hazautazó Szenczi Molnár Alberttel, aki imiajd húsz év múlva fogja Sopronban meglátogatni. Lackner 1593. nov. 7. iratko íott be a juristák anyakönyvébe s tanulmányaiban icly fényes sikerrel haladt előre, hogy 1595. szept. havában már doktorrá avatták. Az örökösödési jogról írt értekezését nyomtatásban is kiadta: Theses ad juris imaterialm de hereditatibus^ Patavii 1595. A vizsgálat és avatás a bécsi szárjmiazású Alramer Joakim doktor elnöklete alatt ennek házában történt meg. A székesegyházban a püspöki vikárius jelenlétében mondandó esküt és hitvallást Lacknernak, mint evangélikusnak elengedték. De ebben nemcsak ő volt a kivétel, amint Kugler Alajos tévesen állítja. Doktori értekezését báró Polheiim Miksának és báró Pragh Jánosnak ajánlotta. Négy évig maradt künn, beutazva/ egész Itáliát, 1597 január havában Bolognában és Sienábain is beiratkozott az egyetemre. Mint tudós, hírneves férfiú tért vissza szülővárosába, ahol polgártársai sem fukarkodtak az elismeréssel. Csakhamar megnősült, a jó magyar Tölti János soproni polgármester özvegyét, Gurthner Orsolyát*) vette feleségül 1598. jún. 14-én. Atyjától is, ki 1595. halt meg, házat és szép vagyont örökölt s mint jogtudós prókátor védte a soproniak érdekeit. 1584 óta az ellenreformáció éveiben különösen az evangélikusoknak volt itt sok sérelmük. II. Lackner a közpályán, mint szenátor és városbíró. A doktori diplomával visszatért férfiút a város hamar bizalmába fogadta. Fényes tehetségeivel, férfias puritán jellemével és fáradhaflan ügybuzgaljmával nyerte meg a szíveket. Lackner visszatértekor a majdnem teljesen evangélikus város a vallásszabadságért folytatott erős küzdelmet a győri püspökkel és a bécsi udvarral. Ismeretes, hogy különösen Gerengel Simon lelkipásztorsága óta mily virágzó volt itt az evang. egyházi élet, amelyben nag!y részük volt a kitűnő tanítóknak is. Soprom iskolájába még *) Gurthner Orsolya, Gurthner Márton leánya, 1600 jun, 2. már mint Lacknerné adta ki Rátky Menyhértnek és Rudínay Zsuzsannának a náluk Bakóczay István által letétbe helyezett értéktárgyakat. (Házi J. Magyar levelek Sopron levéltárából. 251,).