Payr Sándor: Gróf Teleki Józsefné Királyfalvi Roth Johanna. Emlékbeszéd. Eperjes 1914.
midőn egyház és iskola között a szoros kapcsolatot keresi és erősíti. Ez a nemes intenczió hívott bennünket a százados évfordulón ünneplésre, ez a közös czél az, mely Roth Johanna nevét emlékkönyveinkben megörökíti. Magasabb szempontra mutat jótéteményében már az is, hogy ezzel nem partikuláris, hanem igazi egyetemes evangélikus czélt akart szolgálni. Nem valamely kerülethez, nem is egy-két iskolához kötötte alapítványát, hanem a magyarhoni összes evangélikus közép- és főiskolákat részesítette benne. Nemes szándékát helyesen értette meg. egyetemes egyházunk is, midőn a Teleki-Roth-ösztöndíjat nemcsak a száz év előtt fennállott, hanem az összes, azóta keletkezett új iskoláinkra is kiterjeszti. S a nemes női lélek nemcsak anyagi segélyt akart adni, hanem lelki közösségbe is kivánt lépni az ifjúsággal, mint édesanya a fiaival; részeseivé akarta őket tenni annak a vallásos, hazafias és humánus szellemnek, mely őt egész életében vezérelte. Erre nézve mondja végrendeletében: »Ezen stipendiatusok neveztessenek Roth Johanna, Teleki grófné beneficiatusainak, a kik általam intetnek, hogy igaz és jó keresztyének, Istenüket, vallásukat, királyukat, hazájukat igazán tisztelők, felebarátjukat, sőt ellenségeiket is szívből szeretők, maguk boldogságára és mások példájára jó erkölcsűek legyenek." Még csak egy jellemvonást e nemes, nagy lélek életéből. O, a kit nagy gondok terheltek, a kit nagy eszmék, nagy tervek foglalkoztattak, a kicsinyekről, a legutolsókról sem feledkezett meg. Végrendeletében fiai, a grófok és egyéb örökösök után családi nevén nevez meg két nyomorék gyermeket, kiket eddig is házában ápolt s továbbra sem enged elveszni. „Egy néma siket leányt, Cselovszky Annát és egy Huszár Marczi nevű vak gyermeket, tartottam eddig Isten nevében; a mely fiamnak jut sziráki jószágom, legyen a nyomorultak iránt hasonló jótéteménynyel." íme a jó pásztor, a ki ismeri, nevén nevezi és vállára veszi az ő legkisebb juhocskáját is. Vakok, siketnémák gondozása, új dolog volt ez akkor még hazánkban! Franckenak, Pestalozzinak, magának Krisztusnak igaz lelke szól Roth Johannának e szavaiból. Ily, látszólag kicsinyes dolgokból tűnik ki az igazán nagy lélek. íme tehát nemcsak százezer forintos nagy alapítványával, hanem igaz emberbaráti szeretetével, fennkölt, hazafias lelkületével, őseitől öröklött evangélmi hitbuzgóságával és a magyar nők minden szép erényével kiérdemelte, hogy most halálának és alapítványának századik évfordulója alkalmával a legőszintébb hálával és kegyelettel emlékezzünk meg nevéről. Száz év alatt annyi evangélikus iskolában bizonyára száz meg száz szegény ifjúnak enyhítette anyagi gondjait s egyéb fontos tényezők mellett ez az alapítvány is nevezetes előmozdítója volt protestáns tanügyünknek. De necsak anyagi oldalát nézzük e jótéteménynek, hanem a lelkületet, az édesanyai szeretetet, a melyből fakadt, a nemes czélt, melyet az alapító ifjúságunk elé tűzött, a szellemet, mely által stipendiatusaival örök lelki rokonságban maradni s az iskolát is az egyházzal egybeforrasztani akarta; akkor e nagy nőnek nemes tette százszoros értékkel öregbedik. Azért tehát necsak tanulóifjaink, hanem mi tanárok és tanítók is, mint a Roth Johanna által oly nagyrabecsült szellemi kincsek sáfárai,
