Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.

ÖTÖDIK SZAKASZ. Gyurátz Ferenc jellemrajza. - XXIX. Gyurátz a családi és baráti körben. Apró tükörképek nagypapunk leki világából

sértek, egyes mondásait, a vele történt eseményeket feljegyezték. Sok anekdota is van róla forgalomban, amelyek mind az ő nagy népszerűségének, a fenkölt, nemes lelkülete iránt való hódolatnak a bizonyságai. De tisztelői, barátai annak is felettébb örültek, ha ennek a vezető szerepre hivatott, komoly nagy férfiúnak életében egyes vidám eseteket is találtak, melyeket azután külön cikkekben, vagy a Luther-Naptárban «Az eklézsia humora» című rovatban örökíthettek meg. Ezekből is csak a Gyurátz iránt való tisztelet és szeretet sugárzik ki. Ilyen jelenet életéből, hogy nevelő korában Baranyayéknál a lócsi vadászaton puskával és Ovidius kötetével a kezében miként várakozott a vígan szökdelő nyulakra. Szenté Pál mint szemtanú mondta el róla, hogy Gyurátz már mint kis diák is otthon Bükön, míg egyik kezével a répavágó nyelét emelgette, a másik kezében könyvet tartott és olvasott. Pápai lelkész korában az öccsével, Németh Pál káplánnal szokott vívni zárt ajtó mögött. Egyszer azonban nyitva feledték az ajtót s a bábaasszony épen ekkor lépett be, de rémülve futott a konyhába a vészkiáltással: Jézusom, a tisztelendő urak karddal vagdalják össze egymást. » A pápai csizmadia szűkre szabta Gyurátz uj csizmáját s csak azzal a fortélyos mondással tudta papjától az árát kicsikarni: «A prédikáció sem úgy esik ám ki mindig, ahogy az ember szeretné, de azért a hallgatók csak mégis hozzátörődnek, elszenvedik.» Sopronban R. L. előkelő tisztviselő neje, aki maga is kiváló irónő volt, eg5^szer azzal tért haza: «Most már másodszor hallottam ezt a lutheránus püspököt beszélni, harmadszor el ne eresszetek hozzá, mert én magam is lutheránussá leszek.» Igen érdekes az is, amit Gyurátz 1921. jegyzett a naplójába. T. és G. uri aszszonyok egy udvarban laktak Pápán. Egy szép napon T-né keserves panasszal jött hozzá, hogy G-né durva sértegetéseivel agyonzaklatja. Ügyvédhez megy, elégtételt keres. Gyurátztól pedig ajánlólevelet kér. «Én azonnal felkerestem a vádlott nőt, irja Gy., annak panaszát is meghallgattam. Aztán emlékeztettem a gyűlölködésből fakadó sok bajra s a békesség üdvös voltára, majd felhívtam a kibékülésre. Késznek nyilatkozott úgy ő, mint ugyanekkor felkeresett ellenfele is. Összehoztam őket, megkövették egymást és megbocsátottak. T-né holnap közös békeebédet ád s erre engem