Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.
ÖTÖDIK SZAKASZ. Gyurátz Ferenc jellemrajza. - XXVIII. Összefoglaló jellemzés. Bancsó Antal búcsúbeszéde. Kapi Béla és Antal Géza püspökök emlékbeszédei. Gyurátz, az imádkozó és dolgozó. A tudós, a pedagógus, az író és a szónok. A lelkipásztor és egyházkormányzó. Vonzódása a katonaipályához. Magyar hazafisága
valami önérzetsértést idézelt volna elő. Alaposan tévedsz. Sokféle gyarlóságom mellett azt nem tagadhatom el, hogy mindenkinek jót kívánok, másrészről szigorúan megbírálom minden tettemet, így kidolgozott beszédeimet is. Emlékezetemre, életemben egyszer írtam oly egyházi beszédet, amellyel elkészülése után megelégedve voltam. Az ünnepélyen, ahol elmondtam, jelenvolt boldogult Karsay Sándor püspök úr is. Az istentisztelet végeztével nyíltan tudatta velem véleményét, hogy beszédem szakadozott, fogyatékos volt. Ezután újra átolvastam s a megjegyzést igazoltnak, a beszédet tartalmilag gyöngének, szerkezetében is hibásnak találtam. Magam tudom legjobban, hogy semmi közöm a szónoki babérokhoz. A kötelesség körén kívül nem is kerestem soha az alkalmat a fellépéshez; csak a helyzetből, az állásból kifolyó kényszernek engedve vállalkoztam a beszédtartásra nyilvános téren; nem nehezteltem, de mindig örültem, ha a kényszer elmaradt. «A zalaegerszegi templomavatásnál is nem az én nyomorúságos csekélységemről, hanem fontos egyházi ügyről van szó. A híres szónok keresése az adott esetben csak azt tanúsítja, hogy nem a vallás szent ügye itt a fő, hanem a szónoklattal tüntetés, a csengő hang, ékes frázisok csillogó koszorúja... Míg a r. kath. egyháznál egy ordóra, a klérusra nehezül a kitüntető súlypont: nálunk mind jobban az egyes egyénre, a szónokra. Nem veszik észre a hívek , hogy ez beteges irány. Egyes szónok szerencséjével áll vagy bukik az egyház tekintélye, vonzóereje. Ez maga a rohamos elvilágiasodás, ami ha tovább gyökeredzik: egyházunkra csak vészt hozhat. Ezért fáj mind az, ami az igaz buzgóság hiányát s az elvilágiasodást mutatja. Zalaegerszegre, ha egészségem engedi, elmegyek.» íme mily szerényen ítél magáról mint szónokról ós mily nagy igazságot mond a híres szónokok kereséséről. A zalai urakra sem haragudott meg, az avatás napján (júl. 7.) Mesterházy Jenő kaszaházi földbirtokosnak, éjjelre pedig Szenttamáson egykori pápai növendékének, Szepezdi Nagy Pálnak volt a vendége. A tudós, az író és a szónok Gyurátz azonban legnagyobb volt mint lelkipásztor. Ez a fogalom meríti ki egész lényegét. Ő jó pásztor volt, ebben követte Mesterét. Emberi lehetőség szerint betöltötte tisztének minden