Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.
HARMADIK SZAKASZ. Gyurátz Ferenc, a püspök. - XXII. Dr. Berzsenyi Jenő, az új felügyelő. Vallásbékét hirdető római katholikus főpapok a győri beiktató ünnepen. Templomavatás Szentgotthárdon és Pozsegában. Gyurátz beszéde a pozsonyi diakonisszaház megnyitó ünnepén. A zsinat megnyitása 1913.és Gyurátz indítványa. A püspöki évek irodalmi terméke
beszédei őt igazi világi pappá avatják egyházunkban s behatóan ismeri a hymnologiát és egyházunk történetét. Gyurátz püspök július 15-én nagyobb társaság kíséretében kereste fel az új felügyelőt kemenessömjéni kastélyában s mint régi bizalmas jó barátját s eddig is egyik legértékesebb munkatársát a legmelegebben üdvözölte. A kerületi gyűlés napját s a beiktatás ünnepélyét közös megállapodással aug. 28-ra Győr városába tűzték ki. Gyurátz már 26-án Győrré utazott a különféle bizottsági gyűlésekre. 27-én volt a szeretetház dísztermében a ker. evangeliomi egyesület gyűlése, melyet lelkes beszéddel a püspök nyitott meg. Stettner Gyula és Takács Elek esperesek olvastak fel. A gyámintézet elnökei, Löw Fülöp és a most megválasztott b. Solymossy Ödön betegség miatt nem voltak jelen. A gyámint. istentiszteleten a győri szeretetházra való vonatkozásokkal Payr Sándor theol. tanár prédikált. A ker. közgyűlésen aug. 28-án igen nagyszámú fényes közönség volt jelen: .b. Prónay Dezső, Antal Gábor ref. püspök, dr. Békássy István vasmegyei főispán díszmagyarba öltözött tíz biz. taggal, Goda Béla győri főispán és ami kellemes meglepetést keltett, Várady Árpád győri püspök képviseletében jelenvolt dr. Mohi Antal címzetes püspök és Ruschek Antal apátkanonok, városplébános. Gyurátz püspök lelkes, szép üdvözlő beszédében az egyházfelügyelői hivatal jelentőségét fejtegette, a nagy elődökre, a Wittnyédy, Ostffy, Matkovich, Vidos, Káldy sat. nevekre hivatkozott s baráti meleg szavakkal végzé beszédét: Fogadja végül üdvözletemet a már régóta, még az ifjúság verőfényes tavaszán ismert jó barát.*) A múzsák táborában együtt fegyverkeztünk az élet harcára, együtt lelkesedtünk egyházért, hazáért. Már ott tanultam ismerni, szeretni Méltóságod nemes idealizmusát, jó szívét. Most itt találkozunk az egyházkerület hajójának kormányrúdja mellett. Isten hozta a jó barátot, mint vezértársat. Dr. Berzsenyi Jenő székfoglalója mindenképen méltó volt a szép ünnepélyhez. A 131. zsoltárral kezdé: «Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra és nem jártam erőmet túlhaladó csodadolgok után.; Szép hasonlattal jellem zé eddigi munkásságát: «Egy széndarab, mely a szegény *) Sopronban az V. osztálytól kezdve tanulótársak voltak.