Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.

ELSŐ SZAKASZ. Gyurátz Ferenc ifjúsága. - II. Gyurátz gyermekkora. A keresztszülők. Első tanítója. Szenté György és atyai pártfogója. Guoth Ignác. A büki gyermekkori környezet

lomba. Csak II. József korában 1784. lett Bük ismét anya­gyülekezetté és ismét szép fejlődésnek indult. Lelkészei voltak: Kis Dániel (1784 -1787), Patyi Ferenc (1787—1794) és Potyondy László (1794—1808). A büki egyház mullját Gyurátz korán megismerte. A régi családok ivadékai most is buzgó egyháztagok voltak, akiknek jószívűségét Gyurátz már mint gyermek is meg­ismerte. A régi jónevű evangélikusok közül Szentmártoni Radó Gedeon tábornoknak s öccsének Dánielnek emeletes kastélya és nagyobb birtoka volt Bükön. Gyurátz iránt már csak azért is érdeklődtek, mert tanulótársa volt Sopron­ban két unokaöccsüknek, Radó Kálmánnak és az elhalt Lajosnak. Az egyik Radó Gyurátznak theológus korában egy jó vadászpuskát adott ajándékba. Ennek kell tulajdoní­tani, hog} T fiatal korában néha vadászni is kiment uri bará­taival. De be kellett látnia, amint barátai nevetve meg is jegyezték, hogy nem tud és nem is akar ártani a szegény lapsifüléseknek. Ügy járt, mint Luther, mikor a várurak Wartburgban és Coburgban vadászatra vitték magukkal. Az evangéliom híveit látta az üldözött iryulakban és őzi­kékben. Bük intelligens protestáns uri társadalmához tartoztak továbbá a Berzsenyi, Guoth, Jánosa, Komjáthy, Fejér, Boda sal. nemesi családok tagjai. És r. katholikus részről is Bükön laktak az országos hírnevű Felsőbüki Nagy Pál, Nagy István, a Markovics, Radakovics sat. családok. Akkor még a nagy Széchenyi szellemében és annak szavai szerint hazaárulásnak tekintették volna, hogy a valláskülönbség elzárja egymástól a magyar hazafiakat. A fentebbi büki családok sorából különösen a művelt, agilis Guoth Ignác okleveles mérnök és földbirtokos vált ki, akinek szintén Mankóbüki Horváth leány volt a hozzá méltó felesége. Fennkölt lelkű, jószívű, vendégszerető ma­gyar nemes, akit nem vert békóba az önzés, szűkkeblűség. Volt szociális érzéke, szerette a népet, az ifjúságot, láto­gatta és segélyezte az iskolát. A kaszinóban együtt olvasott és szórakozott a köznéppel, egyszerű földmívesekkel. Lel­kes, buzgó evangélikus, akit a nép vasárnaponként a temp­lomban is ott látott. Derék fiakat is nevelt: István Győrött volt táblai bíró, Sándor Budapesten jeles ügyvéd/a felesége Ostffy Mária), Kálmán kamarai birtokon tisztviselő, leánya,

Next

/
Thumbnails
Contents