Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.

ELSŐ SZAKASZ. Gyurátz Ferenc ifjúsága. - II. Gyurátz gyermekkora. A keresztszülők. Első tanítója. Szenté György és atyai pártfogója. Guoth Ignác. A büki gyermekkori környezet

helytől hozta el a soha nem lankadó buzogást a szent ügy szolgálatában, azt a mindennap megújuló szeretetei, mely őt a nevelői pályán kísérte és fáradozását áldásossá tette.» A szülői hajlék mellett ime a gyermek Gyurátz is, — miként egykor Luther Eisenachban a kegyes Cottáné házá­ban, — keresztapjánál a tanítói lakban látott vagyonosabb müveit családot, melyben a jó modort, az illendőség sza­básait korán megismerte. Ez nem is maradt hatás nélkül a gyermekre, akit illendő komoly magaviseletéért minden­felé szereltek és megbecsültek. De Szenté György példá­Szente György, Gyurátz Ferenc tanítója. jában tanulta meg a gyermek tisztelni és szeretni a tanítói hivatást is. Gyurátz nem csak lelkész, hanem néptanító és tanár is volt mindig még püspök korában is. Ennek a hivatásnak értékét és méltóságát ő egész élete folyamán átérezte. Szenté György még kisebb dolgokban is észre­vehető mély hatást gyakorolt Gjmrátzra. Csak egyet mon­dok el. Bükön szokásban vollak a hosszabb verses búcsúz­tatók mellett a rövidebb, úgynevezett halotti «áriák», me­lyeket a tanító csak egymaga énekelt valamely egyházi dallamra. Szenté igen ügyes verselő volt és ha a fiatal

Next

/
Thumbnails
Contents