Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.

MÁSODIK SZAKASZ. A lelkészi és esperesi évek. - X. A pápai lelkipásztorkodás második évtizede 1881—1891. Paplak-,templom- és iskolaépítés. Haladás a megkezdett utakon. Gyámintézeti elnök és egyházkerületi főjegyző

egyházkelőket avatott, kertai Kalmár Pál esketett. Délben közebéd volt a Griff fogadóban. Gyurátz az évkönyvben meghatva emeli ki a felekezetiség korlátain felülemelkedő testvér szere tetet, mely a gyülekezet iránt úgy az építés idején, mint a felavató ünnepen is megnyilatkozott. De még ezzel sem ért véget a szent munka. Mivel a régi templomból sok épületanyag maradt fenn és egy második nagyobb tanteremre égető volt a szükség, gyors elhatározással ezt is felépítették a templom mögötti utcára néző ablakokkal, sőt a régi gazdasági épületekből is, melyeket eddig a lelkész és a tanító használt, alapos át­alakítással egy szép tanácstermet rögtönöztek. 1884-ben még ezek is elkészültek. Templom, új iskola és tanácsterem (nem számítva a sok ingyenfuvar értékét) összesen 22.452 forintba került. A paplakkal együtt 28.000 forint kiadása volt a gyülekezetnek. A befolyt összeg mind közadakozás eredménye. Az építés után 7960 forint adóssága maradt a gyülekezetnek. De a Templomalap továbbra is szedte a havi díjakat és templomi szék váltság címén is folytak be önkéntes adományok. így biztos alapja volt a törlesztésnek. Németh Mihály özvegye, Horváth Zsuzsanna az új oltár költségein felül még 1000 frt alapítványt tett 1874. elhall Mariska leányának emlékére. Az építés haladásával foko­zatosan emelkedett az áldozatkészség. A Puzdor család, Matus Károly, Matus György, Gyurátz Ferencné, Kluge Ferencné 100—100 forintot adtak. Még az izraelita hit­község is 50 és Néger Ágoston apát-plébános 10 forintot. Alsókáldi Káldy Gyuláné aranyozott díszes gyóntató kely­het, Neubauer Ilonka keresztelő kannát, Simon Ferencné boros kannát, Schier Károlyné arany hímzésű bársony oltárterítőt 200 frt értékben, Matus Károlyné szőnyeget és térdeplőket az oltár elé 100 frt értékben. Bognár Gáborné díszkötésű bibliát és értékes oltárterítőt, Tiedge Mária a munkások számára egy hordó bort sat. Az ingyenes fuva­rozásnak és napszámos kézi munkának pedig vége, hossza nem volt. Valami pünkösdi lelkesedés szállta meg a lel­keket. Ez a jubiláris év, a gyülekezet megalakulásának századik évfordulója, alkotásokban, eredményekben igazán gazdag volt. Gyurátz ébresztő, hiterősítő munkája a 12 év alatt igazán szép gyümölcsöket termett. Ez évi naplóját e

Next

/
Thumbnails
Contents