Payr Sándor: Gyurátz Ferenc életrajza (1841–1925). Sopron 1931.

MÁSODIK SZAKASZ. A lelkészi és esperesi évek. - IX. A lelkészválasztás Pápán. Gyurátz lelkipásztori buzgalma azelső évtizedben. Munka és áldozatkészség minden léren. Helyi történei és az Évkönyv. A papné mint segítő munkatárs.Királyföldy Péter haragja és Németh Mihály hagyománya

éppen Gyurátz személyében. Királyföldy 1875. ápr. 14. halt meg és 16-án Bélák János vanyolai lelkész temette Alsógörzsönyben. Gyurátz nem szólalhatott meg a sírja mellett. Oh ha ez a szegény halandó tudta volna, hogy Gyurát^ mily nagy lélek a megbocsátásban és az emberi gyarlóságok megértésében! Azt nem lehet tagadni, hogy fájt a pápaiaknak ez a kitagadtatás. Köznapi ember Királyföldy hagyatékára gondolva azt mondhatta: Gyurátz telte a gyülekezetet szegénnyé s a kerületet és gyámintézetet gazdaggá. De a pápaiak a lelki gazdagságot többre értékelték az anyaginál és Isten országának keresése mellett, egyebek is megadattak nekik. Önként kínálkozik itt, hogy Királyföldy mellé állítsuk a gyülekezet másik nagy jóltevőjét, Németh Mihályt. Mindenikkel Gyurátznak volt dolga. Élt Pápán Királyföldy vei egy időben egy gazdag molnár, Németh Mihály, ki a Tapolcán épült malmát eladta s feleségétől, leányától elváltán, Istennel és az emberekkel meghasonolva a városon kívül lakott az egyik szőlőhegyen. Azt mondták, ha néha bejött a városba és a templom mellett elhaladt, még ezt is megfenyegette. Gyurátz szánalmat érzett a szerencsétlen ember iránt s öccsével, Németh Pál káplánnal beszélte meg, miként lehetne őt megtéríteni és az emberiség számára megnyerni. Először a «fokaplan urat» küldte ki hozzá, hogy ő is Németh, talán rokonok is, próbálja meg. (Gyurátz már az első káplánját is, ki unokaöccse és kedves bizalmas barátja volt, tréfásan főkáplánnak nevezte, mivel őt magát is a városban r. kath. szokás szerint «erdemetlenül» főtisztelendő urnák címezték.) Jó egy órányit gyalogolt a főkáplán, mig kiért, de a hegylakó névrokona nem is fogadta. «Nekem nincs papra szükségem» — ezt üzente ki ós nem is hivta be a hajlékba. És így járt Németh Pál másodszor is. A rossz előjelek után maga Gyurátz gyalogolt ki a hegyre. A bátorságból soha sem szenvedett szükséget. Bizonyára neki is jutott a házigazda gorombaságából, de valami mesterfogással (hiszen Gyurátz jól tudott vívni szóval, karddal egyaránt) úgy fordította a dolgot, hogy a meghasonlott ember puhulni kezdett, szóba állt a papjával. Időnként azután hol a káplán, hol a principális gyalogolt ki a hegyre és Németh Mihály uram már finom jó borral is kínálni kezdte