Payr Sándor: Szenczi Fekete István, a hitehagyott püspök. Egy viharos életpálya I. Lipót és Thököly korából. Sopron 1918.

Bevezetés

Még fiatal theologus koromban nagy felháborodással olvastam az első történeti feljegyzést egyházunknak erről a fekete emberéről. Miként tagadhatja meg hitét egy püspök, akit a közbizalom őrállónak, vezérnek és példaképnek állít a nyáj elé? Később is Dunántúl egyháztörténetében sűrűen kellett a nevével találkoznom. Szomorú emléke hol a megvetés, hol a sajnálat érzését keltette fel bennem. Ha akartam is, nem szabadulhattam tőle. A vezető szerep, mely osztályrészéül jutott, az izgalmas kor. (a gályarab lelkészek és Thököly kora), melyben élt, a kies Kőszeg, melynek papja volt, a Wittnyédyek és Ostffyak, akiknek bizalmát és barátságát élvezte, gyászos alakját újra és újra a szemem elé hozták. Csúfos bukása lélektani rejtély volt előttem, amely megoldásra várt. Sokszor kísértett a gondolat, hogy kikutatom és megírom az életét. De megérdemli-e ezt e

gy ily gyarló, hálátlan ember, midőn oly sok jelesünk pályája marad még homályban ? És lehet-e egy ily életrajz épületes, tanulságos? Használok vagy inkább ártok-e vele egyházamnak? Végre sem tudtam ellenállani. Legyen igazság és világosság! Izgatott a kérdés és azt kellett látnom: ha mi meg nem tesszük, lefestik őt mások és pedig hamis világításban. Alakja, minden nagy jellemhibája mellett is, érdekes. Chernél Kálmán már 1876-ban írt róla „Egy áttérés története 1681-ben" cím alatt (Századok X. 209). Hahnekamp György győri kanonok is „Magyar konvertiták" című művében (Bpest 1900. 66.1.) külön fejezetet szentel neki. Legutóbb pedig egy lapszerkesztő a soproni Volkskalender 1914. évfolyamában már a nép számára is megírta életrajzát „Des Günser