Payr Sándor: Telekesi Török István ... 1666-1722. Egyháztörténeti monográfia. Budapest 1896. (Különlenyomat a Protestáns Szemle 1895. évi VII. évfolyamából)

Feledség-nyomta földből, az egykor szép, de küzdelmes napokat látott vadosfai templomnak rég bezárt sírboltjából kísérlem meg kiásni egy dicső alakját a múltnak. Egyháztörténelmünk lapjai nevéről is alig ismerik ma már. Pedig volt olyan idő, hogy a dunántúli evangélikus egyházaknak évtizedeken át ő volt legerősebb fentartó oszlopa. Igen válságos időkben mint. első állt ott Sionunk várfalain egész híven a bibliai képhez: egyik kezében karddal, a másikban vakoló kanállal. Tiszte szerint nem volt pap, de mégis ama < választatott nemzetség, királyi papság és szent népből való, melyet Isten sajátjának tart, hogy annak hatalmas dolgait hirdesse, a ki minket a setétségből az ő csodálatos világosságára hívott». A politikai harczok évkönyveiben még előbb és többször reá bukkanunk tiszteletreméltó nevére. De az ő szereplésének súlypontja is azon időszakba esik, a melyről a magyarságát megtagadott nemzedék sok ideig nem tartotta illendőnek, hogy megemlékezzék. Nem oly hosszú ideje még, hogy Thökölynek, II. Rákóczy Ferencznek nemes alakjait kellő világításban láthatjuk. És ilyen elsőrendű csillagok mellett, csuda-e, ha feledés homályába merültek a kisebb nagyságok? «Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél, sem a szolga az ő uránál.* Evangélikus egyházunknak mindenkor örömét, büszkeségét és a reá szórt rágalmakkal szemben védpajzsát képezte azon tősgyökeres magyar lakosság, mely itt túl a Dunán Sopron vármegyének termékeny Kánaánjában, a Rábaközben és Vasmegyében, a szabad levegőjű Kemenesalján a XVI. század óta híven kitartott a Luther értelmezése szerint való evangeliomi tanok és hitelvek mellett. Főurak, magyar mágnások védelme alatt vert itt gyökeret a reformáció. A Nádasdy grófok, Tamás, Ferencz, Pál, volPayr: T. Török István. 1