Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Debrecen 1928. (Különlenyomat a Theologiai Szemle 1926. és 1927. évfolyamából)
I. Luther, az énekköltő.
Ezt a látszólagos ellentétet Luther jellemében mesterileg rajzolta Carlyle, a jeles angol író. Az erő és bátorság mellett, úgymond, volt Lutherben jó humor, gyöngéd szeretet és mélység; ez az ember akár költő is lehetett volna, de az ő feladata volt eposzt átélni és nem írni... Ő az emberi bátorság valódi kifejezője, de szíve szelíd, tiszta, mint a sziklából kibuggyanó forrásvíz. Lelki nagysága ,,törhetetlen gránit, magasra felnyúlva az égig, de szakadékaiban üde források, örökzöld bájos völgyek virágokkal". Az élesszemű angol így látja egyesülve Luther személyében a hőst és a művészt. Vannak, akik Lutherben éppen a képzelet erejét bámulják leginkább. Nem költői lélek-e az, ki Lipcsében a szenvedélyes Eckkel v tázva virágcsokrot tart a kezében ? A magas gránit szakadékaiban ez alkalommal mi is az üde forrást, az örökzöld bájos völgyet, a virágot keressük. Megtalálták ezt Lutherben már a költők, művészek is. Rietschel hatalmas wormsi szobra mellett, mely a hőst ábrázolja, ismeretes Spangenberg berlini festő bájos képe, melyen Luther gyermekei hang egyekből énekelnek, az asztalnál Melanchthon ül és Bóra Katalin az ölében szendergő kisdeddel, a középen pedig maga Luther, ki lanton kíséri a gyermekek énekét. Gyönyörű szép alkotás az a dombormű is (Anton Károly „Luther und die Musik" füzetében), mely tömör csoportozatban egy régies boltív alatt a lantját pengető Luthert szintén nejével és éneklő gyermekeivel ábrázolja. Luther költői és zenei talentumának nagy becsét már a kortársak is megértették. Hans Sachs, a nürnbergi mesterdalnok egyenesen „wittenbergi fülemilé"nek nevezi. Ily című költeményével 1523-ban üdvözli őt, tehát éppen akkor, midőn Luther is az első szép énekét írta : Hajnalodik, ébredjetek, Halld, mint csattog a fülmile, Vidám daltól zeng a berek Csak ugy cseng a bérc, völgy bele. E szavakkal hívta fel Hans Sachs a világ figyelmét Lutherre. S negyedfél század múlva Wagner Richard is felvette és megzenésítette ezeket a Luthert dicsőítő verssorokat „Mesterdalnokok" című dalművében. a) Hogyan lett Luther énekíró. Luthert mint énekköltőt is méltán értékeli igen nagyra az irodalom és az egész protestáns világ. Ez a nagy lángelme nemcsak bibliát, kátét, hanem énekeskönyvet is adott népének. Az evang. egyházi éneknek, istentiszteletünk ezen éltető elemének is ő volt az atyja, nemcsak úttörő, hanem utolérhetetlen mester és mintakép ezen a téren is. Az Istent dicsérő ének, a musica sacra volt életeleme, gyönyörűsége és vígasztal ója már kora ifjúságától kezdve. Eisenachban Cottáné háza előtt a kis koldusdiáknak buzgó éneke, tiszta csengő hangja vonja magára a kegyes nő figyelmét. Ezt a jelenetet is Leys festő kedves képben, Hagenbach bázeli professzor-poéta pedig bájos hangú költeményben örökítette meg. Hogyne szerette volna Luther azt a művészetet, mely nemcsak a maga lelkét vídámítá fel, hanem mások szívét és ajtaját is- megnyitotta előtte. Később a zárdai magányban ismerte meg a régi szép himnuszokat éspedig, mint a költemények mutatják, a dolog mélyéig hatolva, a művészet szent titkát ellesve. Nem ifjúi fellángolás, nem hiú dicsőségvágy, hanem már érett korban lelkének hatalmas élménye pattanta ki keblébőfa költői szikrát. Németalföldről jön a megrázó hír, hogy tanítása immár martyrokat is követelt, vér hullott az evangélium tanáért. Két antwerpeni fiatal rendtársát, Voes Henriket és Esch Jánost Brüsszelben 1523-ban máglyára hurcolták. Ez a hír rázza meg Luthert lelke mélyéig. Nemcsak prózában áldoz hálás megható szavakat a két ifjú martyrnak, hanem az ihlet percében ekkor ragad lantot a már 40 éves férfiú és megírja első remekét. Longfellow amerikai költő századok múlva is méltónak találta, hogy „Vértanúk hamvai" címen tolmácsolja két strófáját, magyarra pedig Hegedűs István fordította le :
