Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Debrecen 1928. (Különlenyomat a Theologiai Szemle 1926. és 1927. évfolyamából)

II. Luther, a zeneértő.

dátum nélkül. E szerint Cockx is a már családos Luthernek lett volna vendége és igen érdekes színes leírásban igen sokoldalú és kiváló zeneművésznek tünteti fel. Csak ott árulja el magát a levélíró, ahol Luthert korcsmába járó, nagy sörivónak, sőt sörpápának mondja. Köstlin kimutatta, hogy ez és más flamand levelek, amint túlzásaikból már a laikus is kitalálhatja, hamisak és költöttek, bár megtévesztésül sok hiteles, elfogadható adatot is foglalnak magukban. (Köstlin II. 682.) Hamis forrásokra semmi szükségünk, megbízható hiteles adatokból is kitűnik, hogy Luther nemcsak zenekedvelő jó énekes és lantjátékos, hanem a zene elméletében is jártas zenekritikus, hymnologus, sőt zeneszerző is volt, mert néhány melódiánk tőle való s egy motettet is írt. Luther jól ismerte a régi egyházi zenét, a gregoriánus éneket, a latin hymnusok és a német énekek dallamait. A szükséghez képest fel is használta őket. De ismerte Luther saját korának jelesebb zenészeit" is. Panaszkodott egykor, hogy rövid idő alatt oly jeles finom zenészek, mint Finck Henrik (f 1519.), Josquin (t 1521.), Loroe Péter (Pierre de la Rue f 1518.) és mások meghaltak. Josquino de Pres, I. Miksa császár karmesterének, Senfl Lajos müncheni zenésznek és Walther János torgaui kántornak zeneműveit mind tanulmányozta Luther és Rupf Konrád wittenbergi kántort is bevonta munkatársai körébe. Josquinóról monda : Ez a hangjegyek igazi mestere, úgy kell nekik engedelmeskedni, amint ő akarja ; a többi énekmesterek pedig úgy csinálják, amint a hangjegyek akarják; minden zeneszerzeménye vidám, természetes, szelíd és kedves, mint a fülemile éneke"'. Josquinónak egy hat szólamú motettjéről, amelyben két tenort a másik négy hanggal ellenpontozatosan és mesterileg szövött össze, dícsérőleg mondja Luther, hogy Jodocus mily szellemesen csinálta ezt különösen ott, hol a ,,Haec dixit Dominus" és a „Circumdederunt gemitus mortis" szavak zenéjét észrevehetően és oly kedvesen szőtte egymásba". (Jehle, 875.) Igen nagyra becsülte Senfl Lajost is, aki előbb Bécsben, most pedig Münchenben volt udvari karmester. Asztali beszélgetéseiben olvassuk, hogy midőn egy alkalommal Senfl művészi szép motettjeit énekelték, Luther nagy dicsérettel jegyzé meg : „Ilyen motettet nem tudnék írni, ha szétszaggatnám is magamat, amint viszont meg ő nem tudna a zsoltárokról úgy prédikálni, mint én. Mert a Szentlélek ajándékai különbözők, amint egy testben is különbözők a tagok". Senfl r. katholikus volt. Luther 1530 okt. 4-én Koburgból mégis egy bizalmas hangú és a zene szeretetétől áthatott igen szép és jellemző levelet írt neki. Ne ijedjen meg tőle, az eretnektől, úgymond, mert ő is félve ír, de aggodalmát legyőzte a zene iránt való szeretete. Ő még ellenségeit, a bajor hercegeket is tiszteli, mivel ápolják és becsülik a zenét. E levelében is a zenét mindjárt a theologia mellé helyezi. „Ich liege und schlafe ganz in Frieden" (In pace in id ipsum) kezdetű éneket kéri tőle több hangra letéve. Ennek melódiája őt már ifjúkora óta sokszor felvidámította és sokkal inkább most, midőn már a szövegét is érti. A levél zárószavaiban Senfl egész énekkarát is tisztelettel üdvözli. (Anton 15. Jehle, 876.) Senfl teljesítette is Luther kérését, amint ezt Mathesius és Ratzeberger feljegyzi, sőt amint Kőler Dávid zwickaui zenész „Zehen Psalmen Davids" (Leipzig, 1551.) művében említi, Senfl a kért éneken felül még a Luther magyarázataiban akkor megjelent 118. zsoltár 17. versét is : Non moriar, sed viuam (Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úrnak dolgait) megzenésítette és a reformátornak vigasztalásul megküldte. Senfl Lajoson kívül ezt a zsoltárverset Walther János, a torgaui kántor is megzenésítette öt szólamra. Ez a vers Luther lelkével is koburgi magányában és ottani nehéz helyzetében annyira összenőtt, hogy ő maga is négyhangú éneket írt reá még 1530-ban. Mathesius mondja, hogy Luther ezt a „Non moriar" zsoltárverset Koburgban a szoba falára írta a melódiájával és Ratzeberger orvos is bizonyítja, hogy ő Koburgban Luthernek ezt az írását még 1550-ben is látta „a fáskert az ú. n. liget felé eső szobában". És Luthernek ez a négyhangú zeneműve fenn is maradt barátja, Greff Joakim „Lazarus redivivus" című drámájához mellékelve. Liliencron és Kroyer zeneszakértők is ezt Luther eredeti zeneművének ismerték el. Richter Ottó drezdai zenetanár, mint ilyent, a reformáció