Payr Sándor: A magyar protestáns gályarabok. Budapest 1927. (Keresztyén hithősök II.)

II. A rebellió vagy a religio (lázadás vagy vallás) miatt szenvedtek-e a gályarabok? Mi volt az ürügy és mi volt az üldözés igazi oka és célja?

rémi püspökre és több magyar főpapra is gyanakodott az udvar, sőt Pálfy Tamás nyitrai püspök és kancellár Szelepcsényi prímást is belekeverte Wesselényi ügyébe. Szelepcsényi védekezni volt kénytelen s azt kívánta, hogy eredetiben mutassák fel a leveleket, melyek alapján vádolják, ne másolatban. (Pauler II. 157, 159.) Mint a gályarabok bírája már nem volt ilyen kényes. Abba a verembe, melyből a főpapok Isten segítségével kimenekültek, most az ördög tanácsára a protestáns papokat taszították bele. Örömre fordult a siralmuk. Keglevich Miklós tornai főispán 1671 február 15-én írja Szelepcsényinek: „Az jó alkalmatosságot az catholica religionak promotiójára ne mulassza el, mind ezen, mind a másvilágon érdemét veszi". Erre hát nem kellett biztatni, Szelepcsényi úgyis jól tudta a leckéjét. Wesselényi szövetségének vezetői: Wesselényi, Nádasdy, Zrinyi Péter, Frangepán, I. Rákóczi Ferenc, mind róm. katholikusok voltak. Hiszen Ausztriának annyi volt a bűne a magyarok ellen, hogy akiben csak egy parányi magyar érzés volt, a róm. kath. főurak, sőt a főpapok sem maradhattak el Wesselényitől. A piarista Takáts Sándor idézi Lipót korából: „A várkapitányok hosszú lisztában terjesztik fel az éhenhalt végbeli katonák neveit. Akik még élnek is, éhségükben úgy lézengenek, mint falon az árnyék, mint ősszel a hulló legyek". S most a katasztrófa után a klérus Wesselényi dolgát mégis kizárólag a protestánsok ellen használta fel. Ausztria pedig szívesen látta, ha a magyar pusztítja a magyart s így segít neki. A protestánsokat az osztrák mint koncot vetette oda, hogy rágódjék rajt a hatalmas főpapság, mig ő Ampringent küldi ide kormányzónak, az ország alkotmányát elrabolja s mint hűtlen, hódított tartományt