Payr Sándor: Fábri Gergely dunántúli evangélikus püspök és az 1751. évi vallási zavargás Vadosfán. Egyháztörténeti monográfia. Budapest 1894. (A Luther-Társaság XIX. kiadványa)

I. A dunántúli egyházak állapota Fábri korában

I. A dunántúli egyházak állapota Fábri korában. Nehéz idők jártak egyházunkra. Súlyos volt a kereszt, mely kívülről nehezedett reá. Az egyház törvényen kivül való állapotban sinylődött. Eégi békekötésekben szerződésileg biztosított jogait nem respektálta a katolikus egyházi és világi hatalom. Királyi önkény, mely kegynek nevezte magát, intézte egyházunknak sorsát. A jogtiprás és bitorlás sarus lábakkal hatolt be egyházunknak szentélyébe. Még tan és lelkiismeret dolgában is békót vertek szabadságért epedő hitsorsosainkra. *) Az elaltatott nemzet, mely hazafiságát is oda dobta az uralkodói kegynek lábai elé, miként szállt volna síkra a vallásért, a hit- és lelkiismeretszabadságért! Az olyannyira hazafiasnak híresztelt klérus nem gondol hazája sorsával, önvérével, hanem máshitüek üldözésébe, erőszakos templomfoglalásokba, családos, szegény protestáns papok számkivetésébe helyezi minden dicsőségét. Egyes püspökök vagy ezek megbízottai néhol *) Az 1743. szept. 15-én kelt helytartó tanácsi intimatum elrendeli, hogy a bábák szükségből a református gyermekeket is kereszteljék meg ; az ezt ellenző ref. papok pedig példásan megbüntetendők.