Payr Sándor: Luther és a magyarok. Budapest 1930. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 17.)

Ügy szeretlek én tégedet, Kedves, édes, jó öregem, Mintha apámhoz fordulnék, Mikor feléd közeledem. Nem akarom elsorolni, Vigasztalóm hányszor voltál, Csak azt mondom, hogy hű szíved Olyan nekem, mint az oltár. A tisztelet és csodálat mellett ez a szeretet is, egyéniségének varázsa, megragadta a magyar nép lelkét. Fentebb idéztük erre nézve a példákat. Az Ágostai Hitvallás négyszázados jubileumi évében a reformáció ünnepére állítjuk Luthert lelki szemeink elé a magyar nemzethez való viszonyában. Áldjuk az isteni gondviselést, hogy a vallási megújhodás és megtisztulás korában ilyen kiváló lelki vezért, igazán a Szentlélektől ihletett reformátort adott egyházának, akit forradalmi szélsőségek el nem ragadtak, hanem megmaradt az evangéliom aranyigazságainak középútján; aki csak tisztán szellemi fegyverekkel küzdött, a testieket, a humanista lovagok felajánlott kardját és lándzsáját visszautasította. Áldjuk Istent, hogy Lutherben oly kiváló, hivatott szellemi hőst adott egyházunknak, aki a szűk nemzeti határokon túl az egész keresztyén világban, itt a mi édes magyar hazánkban is meg tudta velünk értetni és szerettetni Krisztusnak evangéliomát. Maradjunk meg a hitben és a mi lutheri evangélikus egyházunk iránt való hűségben mind halálig. Ha az igazságról kell bizonyságot tennünk, a wormsi hős alakja lebegjen előttünk: „Itt állok, másként nem tehetek!" Es ha fáradnunk, szenvednünk, áldoznunk kell hitünkért, akkor is Luther nagy önzetlensége, hősi bátorsága, kitartó munkaereje és áldozatkészsége legyen a mi példánk és bátorítónk. Mindenek felett pedig a Szentírás, a Biblia legyen, miként Luthernek, úgy nekünk is „a mi lábainknak szövétneke és ösvényünknek világa". (Zsolt. 119, 105.) Az ige a mi egyetlen fegyverünk. Luther éneke a mi diadalmas harci dalunk: „Erős vár a mi Istenünk!"