Payr Sándor: Luther és a magyarok. Budapest 1930. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 17.)

L" Voltának utána nagy sok álnoksággal, Méreggel, fegyverrel és hatalmassággal, Hogy őt elvesztenék, avagy számkivetnék, ' De ők nem használtak semmi ravaszsággal, Mert Isten tartotta őtet ő oltalmával. Mikor bement volna az Vormácziában Károly eleiben az egy új udvarban, Állhatatos volt az ő szólásában, Igen bízék vala Isten oltalmában, Azért ő nem méné hátra az igazságban. S azzal végzi Sztárai ezt a kis életrajzot, hogy Luthert az Isten „ez árnyékvilágból kivevé és vivé mennyországba". És utóbb Cranmer Tamásról írt énekében.

1

) Sztárai ismét szól róla: Ezután Luter Mártont hogy az Isten támasztá Ki által szent igéjét nyilván predikáltatá, Az pápa tudományát véle megcsúfoltatá, Sokkal megutáltatá. Schesaeus Keresztély medgyesi szász lelkész és latin költő is Dévai Mátyásról azzal akarja a legnagyobb dicséretet mondani, hogy magyar Luthernek nevezi: Excellens etiam Devay pietate Mathias Dicendi valuit tanta ubertate, Lutheri Ungarici ut vulgo praeclarum nomen haberet.

2

) íme így emlegetik és dicsérik Luthert már első magyar poétáink. Sőt még az ellenfél sem vonta meg tőle tiszteletét. Luther művei hatással voltak a római katholikusokra is. Simontornyay Gergely, a fehérvári prépost titkára már 1534-ben azzal küldé meg Luther posztilláját Goelius Bánffy Gergely pálos írónak, hogy annál különb könyvet nem látott a nap alatt. Kapothi Imre Ipolysági premontrei prefektus is 1538-ban a maga pénzén szerzé meg ugyanazt, Bebek Imre fehérvári prépost pedig 154Gban Nádasdy Tamásnak küldé meg Melanchthonnak Luther, a nagy ember (Lutherus magnificus) felett mondott beszédét. A reformátornak két hatalmas énekét (Erős várunk és Mennyből jövök) a magyar római katholikusok is *) Szilády Á. Régi M. Költők Tára V. 242. 2

) Ruinae Pannonicae c. művében Wittenberg 1571. Révész, Dévay B. M. életrajza 27. 1.