Payr Sándor: Cordatus Konrád könyvecskéje Magyarország és Ausztria romlásáról. Budapest 1929. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 10.)
kötött szövetségét. Nem is csoda, hiszen ezt Szekíü Gyula ma is még a legnagyobb felháborodással említi és nem tudja néki megbocsátani. Pedig hát már VIII. Ince és VI. Sándor pápa is mutatott példát a törökkel való érdekszövetségre. A franciák is 1525 a Habsburgok ellen való szövetségre szólították fel a szultánt s így I. Ferencnek is része volt a mohácsi vészben. György barát, Frangepán kalocsai érsek, Brodarics szerémi püspök bibliai helyekkel bizonyították a török szövetség jogosultságát. Ferdinánd követei is sűrűn jártak Konstantinápolyba. Grisar magyar fordítója tehát ezekkel rendezzen tetemrehívást, ne Luther Mártonnal. 1 ) Velencét, mint a török szövetségesét, fentebb (7. I.) Cordatus is említi és erősen megfeddi a törököknek más keresztyén szövetségeseit is. A hevesvérű Cordatus imádságában is Rómát támadja. Istenhez szólva kérdi: „Miért mondhassa rólunk a török mindegyre: hol az ő Istenük? ők a képeket imádják, segítsék ki hát őket most azok. Oh Istenünk, szükséges-e, hogy a te gyalázatodra minduntalan azt mondják: egy ember Rómában a mi Istenünk, aki tele van vétkekkel (ein Mensch zu Rom, der voller Laster steck)." A végső sorokban azonban már nemcsak a törökre kéri Isten büntetését, hanem feledve előbbi békés hangulatát, az evangéliumot üldöző és a törökkel szövetkezett magyarokra is: „Torold meg a mi szomszédainknak, az elpártolt magyaroknak gyalázatát is hétszeresen, amivel téged, oh Urunk, meggyaláztak." Magyarországi kínos fogságára visszagondolva vesz rajta erőt a keserűség. És kiérzik beszédéből, hogy osztráknémet szól a magyarokról, amely két párt már Budán sem tudott öszszeférni. A zárószóban (Beschluss) ismétli, hogy ennyit akart írni röviden a katonáknak, magyaroknak és osztrákoknak és mindeneknek, akik Isten drága igéje ellen bűnösen viselkednek, hogy megtérjenek. Nem szépen és művésziesen akart írni, ezért hát ne gáncsolják, hanem röviden az igazságot akarta megmondani. Az 50. zsoltár 22. versét idézi végszónak. * Cordatusnak ez a kis műve a fentebbi okokból csak kevés új adatot szolgáltat életéhez. De megemlíti mégis, hogy hét év előtt 1522 Nándorfejérvár és Szabács eleste után, mikor még itt volt, több oka lett volna a magyarok számára 1 ) Kurtz H. Lehrb. der Kgesch. 1906. II. 291., 292. Szilágyi S. M. N. Tört. V. 62. Hóman-Szekfű, M. Tört. IV. 18 1. Grisar-Hoitsy, Luther M. 180. 1.
