Payr Sándor: Cordatus Konrád könyvecskéje Magyarország és Ausztria romlásáról. Budapest 1929. (A Luther-Könyvtár és Múzeum füzetei 10.)

ád jó tanácsokat a török ellen harcoló vitézeknek (i. m. 233—254. 1.) s Pázmány ezért kigúnyolja. Magyar vonatko­zások ebben a részben nincsenek Cordatusnál. A másik kérdés pedig: „Wie man das feld widder den Turcken sol behalten?" (8—11. 1.). Ebben mondja: „Tud­játok meg, hogy nemcsak a török küzd ellenetek minden ál­nok magyarokkal (János király török szövetségére gondol), hanem minden ördög is, akik mind a német nemzetre ha­ragusznak a szent evangéliom miatt, melyet sok helyen pré­dikálnak tisztán és igazán. Viselkedjetek tehát úgy, mint fentebb mondtam és ne botránkozzatok meg, hogy prédiká­tor létemre hadfiakat merészelek oktatni." Ebben a részben kiált fel: „Ti pedig, akiket most Bécsben ostromolnak, mily szívesen vennétek, hogy az egész világ segítségtekre men­jen." Mintha azt gondolná: de Mohácsnál ti sem segítettétek a magyarokat. A római császár, mint a keresztyénség feje (nem a pápa) iránt és János szász választófejedelem iránt engedelmességre int. És a gyakori buzgó imádkozást sür­getvén, kéri, ne feleljék azt: „Ez a szörnyűséges ember minket, hadfiakat az imádkozásával barátokká akar tenni (zu Muenchen machen)." E résznek zárószavaiban ismét ki­mondja, hogy a pápisták vezették félre a népet s az ő hazá­ját (Ausztriát) is felsőségével együtt azok döntötték hazug, hamis tanításukkal ebbe a nyomorúságba. * Végül még egy hosszabb imádságot is ír a török ellen induló katonák számára. (Das gépet. 12—15. 1.). Ezt is a magyarok és osztrákok ellen való panasszal, de mégis bé­külékeny hangon kezdi: „Mindenható és irgalmas Isten, jól­lehet bizonyosan tudjuk, hogy akikért most a te atyai ir­galmadat kérjük, éppen ők voltak fejedelmeikkel azok, akik gúnyolták, üldözték és közülök igen sokan emberi félelem­ből vagy földi haszonért, szavakkal, cselekedetekkel vagy nagy hallgatásukból a te egyetlen Fiad, Jézus Krisztus hité­nek prédikálását megtagadták s köztük a legmagasabb ran­gúak is annyira megfeledkeztek magukról, hogy minket (Cordatust és társait), akik szent nevedben nekik az Evan­géliomot prédikáltuk és vallottuk, nemcsak kiátkoztak és száműztek, hanem minden szerencsétlenségünkön még ked­vüket és örömüket is lelték; sőt valóban azt hitték, hogy ha minket megölnek, néked, örök Istennek tetsző szolgálatot cselekesznek." íme, Istennel beszélve, imádságában is el­mondja Magyarországban és Ausztriában átélt szenvedéseit és híven jellemzi a magyar és osztrák ellenreformáció kez-

Next

/
Thumbnails
Contents