Payr Sándor: A balfi paplak és a két balfi papfi Amerikában. Történeti elbeszélés egy evangélikus papi család életéből. Budapest 1929.
A balfi paplak és a két balfi papfi Amerikában - IV. Nagy küzdelmek az új világban. A világosi fegyverletételután a második papfi is Amerikába menekül.
héz munkát kapni. Ő naponként haza és szüleire gondol. Senkit nem biztat a kivándorlásra. Megvolt tehát a kimért, kihasított földje, de nem tudta az ősvadont megmunkálni. A napszám rémítő drága volt. Tehát jóidéig még különféle gyárakban és üzletekben kereste kenyerét. Az én keresztelőleveleinben még 1861. is mint rockporti kereskedő van a neve beírva. Boldogult apám ezt a távol bolyongó bátyját tartotta legméltóbbnak arra, hogy elsőszülöttjének keresztapjául válassza. Időközben azonban nagy dolog történt. Testvéröccse, Ferenc, aki rézműves volt Sopronban, a világosi fegyverletétel után, hogy az osztrákok be ne sorozzák, utána szökött bátyjának, ő is kivándorolt. Öt is Benczurék segítették ki 300 forinttal. Most már tehát két balfi papfi volt künn Amerikában. A bátyja alig tudhatott öccse megérkezéséről, mert sokszor változtatták helyüket. Egy napon az idősebb testvér egyfogatú kocsin hajtott Saint Louis városából s íme öccse az országúton, mint szegény vándorló legény jött vele szembe. El lehet gondolni, hogyan fulladt könnyekbe ez a viszontlátás. A két fiú szinte nőies gyengédséggel szerette egymást. De messze is esett már tőlük a családi fészek, a falusi paplak, ahol szegénységüket mégis oly sok boldog öröm deríté fel. Most hát ketten dolgoztak gyárban, mezőn vagy irodában, ahol éppen kereset akadt. Az ősi prairie feltörésébe még mindig nem tudtak belefogni. Sándor agglegény maradt, Ferenc ellenben már egy év múlva megnősült. Egy német misszionárius leányát vette feleságül, ki mint 14 éves leány egymaga tette meg a veszedelmes tengeriutat Amerikába. Mint ároni házból valók, évről évre gazdagodtak egy kis csemetével. Egy ideig Greenvilleben, szintén Illinois államban laktak. 1855-ben Indiana állam Betlehem nevű városából küldtek öccsüknek emléklapot Hamburgba. Végre azután 1864-ben felszántották a highlandi őstalajt és elkezdtek gazdálkodni. Szántottak, vetettek, arattak, mind sajátkezűleg. Nyáron a nap heve majdnem az agyvelejöket égette ki. Gerendákból egy kis házikót tákoltak össze. Ez a „Blockhaus" volt a palota, melyért a szegény magyar Amerikába vitorlázott. Igazán arcuk verejtékével ették kenyerüket. A fényképen még gyermekeik arcán is meglátszik valami zord, kemény vonás, melyet a korai nehéz munka vésett oda. Későn-korán, mindenki dolgozott. A fiúk messze levén a várostól, csak télen járhattak iskolába. A lányoknak volt házi orgonájuk, tőlem hangjegyeket is kértek, de különben ők voltak a szénagyüjtők, sertésetetők és a többi.