Payr Sándor: A magyar protestáns papi öltöny története. Sopron 1935.

Harmadik időszak.A vallási megújhodás kora és az újabb idők. - II. A reformátusok papi ruhája.

említve, mint az előző két törvényben, de nagy hiánya, hogy nincs meghatározva, milyen legyen a kabát (redingote, zsakett, atilla, mente, tóga vagy reverenda ?); ha nyitott a kabát, milyen legyen a mellény, a nyakkendő; milyen legyen a nadrág, mert lehet a hosszú kabát alá csíkos vagy akár kukoricanadrágot is húzni, amint fordultak elő esetek. A többszörös zsinati határozatok ellenére is sok kifogás esik a test előrészét be nem födő palást ellen. Különösen nagyobb összejövetelek alkalmával szokott szembetűnni a palást alól kilátszó ruházat nagy tarkasága. Károlyi Gáspár szobrának felavatása után 1891, írta Földvári László a pesti egyházi lapban (997. 1.): „Hogy csak egy esetet hozzak fel, akik a közelebbi gönci ünnepélyen jelen voltak s látták ott lelkészeinket százféle változású papi ruhában, entreprise des pompes funébres összefogdosott embereihez hasonló díszmagyar öltözettől a beütött vagy pörge kalapig s tarka pantalonig, velem együtt nem egy szemlélő és gondolkodó sóhajthatott föl nagy kegyesen: „Szent Kleofás, minő karaván!" Dr. Révész Imre egyetemi tanárt pedig 1929-ben a speyeri emléktemplom előtt a magyar protestáns küldöttségről felvett csoportkép indította arra, hogy a Debreceni Prot. Lap júniusi számában megírja „Vestis talaris" című humoros és sok igazságot mondó érdekes cikkét. A képen egymásmelleit látva a palástot és Luther-talárt, az utóbbit mondja szebb és alkalmasabb papi öltönynek, mert a palást sután, félszegen áll a legjobb termetű lelkészen is, „szabadon hagyván a hűvös idő okából alája vett überciehert". Szerinte a palást a modern szabású férfiöltönyre rávéve valami egészen különös stílusrontás. „Még akkor is, ha az a modern férfiöltöny magában véve a legkifogástalanabb, komoly és szalóniasan fekete. Hát még azután, mikor a komoly szénfekete redingote helyett a lenge zsakett, vagy épp zakóöltöny, csíkos nadrág és nyakkendő, zöldes kékes, szürkés árnyalatú őszitavaszi, vagy télikabát bosszantja a szemet és veri arcul a stílusérzéket s a legelemibb jóízlést ?!" Hivatkozik Révész Baksay Sándorra a püspök-költőre, aki a lutheránus atyafiaktól a Luther-kabátot irigyelte. Megemlíti, hogy ezt alaptalanul is nevezik Luther-kabátnak, mert Zwingli és Kálvin arcképein is ilyen talár látható (a kétágú fehér Mózestáblák nem tartozván a ruha lényegéhez). A Luther-kabát Révész szerint nem egyébb, mint az ősi egyetemes vestis talarisnak a protestantizmus minden felekezetében legjobban elterjedt és kedvelt, a külföldi reformátusoknál is mindenütt megtalálható igen szerencsés válfaja, amely természetesen formai kivitel dolgában országok és egyházak szerint igen nagy változatosságot mutat. Megemlíti Révész azt is, hogy a talár (vestis talaris), ez a bokáig érő egyszerű fekete köntös, mely a maga sokféle változatában (reverenda, tóga, Luther-kabát, robe, gown, sat,) ősi hivatalos dísze nem csak a mindenféle felekezetű lelkészségnek, hanem általában tekintélyes, megkülönböztetett komolysággal és tísz-