Payr Sándor: Hajnóczi Sámuel és fia, József. Egy lelkész, kinek tudós fia vérpadon halt meg. Kettős életrajz a francia forradalom idejéből. Sopron 1934.

Kazinczy, Hajnóczi hű barátja

volt a legkedvesebb olvasmánya. Említettük már, hogy Kazinczy mint vádlott is, kegyetlen bírái előtt mily szép és bátor vallomást tett Hajnóczyról, akinek fogságát és halálát Kazinczy feljegyzéseiből ismerjük. Később is mindig tisztelettel és kegyelettel emlékezik Kazinczy Hajnócziról, kéziratát és emléktárgyait kereste. Meleg rokonérzéssel szól a kivégzett jóbarát jegyeséről, nővéréről és rokonairól is. Hajnóczi kevéssel halála előtt egy őrálló magyar katonával küldött üzenetet Kazinczynak. „En voltam a viceispán kedves embere — monda a legény —, minden dolgát én végeztem." Még csak Kazinczyt kereste (máj. 31. volt ez), hogy az üzenetet elmondja. Titkon és sietve kellett beszélniök, Kazinczy faggatta és sürgette s erre a katona : „No tehát csak annyit: az úr meg nem hal, kéri az urat, ha kiszabadul, menjen Sopronyba és vegye el az ő mátkáját. Nyugodtan fogna menni hóhérkard alá, ha tudná, hogy az ő mátkáját az úr veszi el." Kazinczy másnap írta a naplójába: „Feledhetlen nap vala a tegnapi, mert hogy engem Hajnóczi óhajta mátkájának férjül, annak becsét egész mértékben érzem s kevélykedem vele." így beszélt barátjáról később is mások előtt. (Fogság, napi. 39.) Június 11-ről jegyzé fel ismét: „Virradatkor a Gárdaházhoz vittek által s azon szobába szállíttattunk, melyben Hajnóczi szenvede. Belépvén a szobába, Nóvák (a kísérő kapitány) azt kívánta, hogy a falon a kemence mellett csókoljak meg egy nagy foltot. Nekem a kívánság nem rendesnek látszott s nem engedelmeskedem. „Még köszönni fogod, monda Nóvák, ha megmondom, micsoda folt az." Megcsókolám. A kemény télben, amilyen egy század alatt sincs, a fázékony Hajnóczi magára vette aszódi kék gubáját s a fal a kék bundától piszkot kapott. Kérdeztem, melyik ágyban hált Hajnóczi s elfoglaltam azt." íme, így szerette Kazinczy a kivégzett barátját halála után is. S még a börtönfelügyelő kapitány is így ismerte és tisztelte barátságukat. Csak Verseghy előtt mutatott Kazinczy valami kis nehéztelest, mikor még Ő is a halálos ítéletet várhattá. Jún. 1-én a kihallgatásról jőve, kérdé Verseghytől : „De mondd el csak, micsoda ember vala az a Hajnóczi, hogy hozzá írt leveleim közül nekem kettőt improcessuáltak (a perbe vontak) ? őtet aug. 16. fogták el. Martinovicsot aug elsőjén. Miért nem égette el a leveleket?" Ő tudniillik Haj nóczi leveleit azonnal elégette. De ez sem volt harag, inkább csak felvilágosítást, mentséget várt Verseghytől. (Napló 43. 45.) Később Kis Jánossal való levelezésében is többször emlékezett Kazinczy Hajnócziról. 1806-ban írja neki: „Hajnóczi egykor azt tudakozta tőlem, honnan ered az, hogy a Vérségi munkáját senki sem olvashatja?... én is azon senkik számokból való vagyok." íme tehát a magyar költőkről is levelezett Hajnóczi, akit Mályusz nem jó magyarnak akar feltüntetni. Közös barátjoknak, Németh László győri tanárnak halála után