Payr Sándor: Hajnóczi Sámuel és fia, József. Egy lelkész, kinek tudós fia vérpadon halt meg. Kettős életrajz a francia forradalom idejéből. Sopron 1934.

A halálos ítélet. Találkozás a siralomházban Molnár János pesti lelkésszel

S valóban az embereknek ilyen mély romlottságában nem is méltó élni". Az utolsó három napon limonádéval hűtötte vérét. Sokat gondolt jegyesére s egyik őrtálló magyar katonával üzente Kazinczynak: ha kiszabadul, menjen el Sopronba s vegye nőül az ő menyasszonyát; nyugodtan menne a hóhér bárdja alá, ha tudná, hogy ez az óhajtása teljesül. Május 20-án hajnali öt órakor nyílnak meg a budai börtön kapui s megindul a szomorú gyászmenet a mai Vérmező (akkor Generális-rét) felé. A Gárdalaktanyától a Bécsi kapun keresztül le a vesztőhelyig katonák állottak sűrű sorfalat. Mögötte beláthatatlan néptömeg némán és egykedvűen. Az elitéltek különkülön négylovas parasztszekéren ültek, mellettük két-két hajdú és szemben a pap. Hajnóczi nyugalommal lépett a szekérhez. Fellépvén a hágóra, egy közember katona segíteni akart neki. Hajnóczi visszatekintve reá monda : „Ne fárassza kend magát, én saját erőmmel is fellépek." Majd meglátván Németh kir. ügyigazgatót : „Nagyságos Uram — így szólítá meg — kegyeibe ajánlom a nővéremet, tegye meg, hogy amit én szolgálatommal és atyám is a magáéval szereztünk, az övé maradjon". Vérlázító szívtelenséggel felelt a dölyfös ember: „Te csak a magad lelkéről gondoskodjál, ne a nővéredéről." Az első szekéren Martinovics ült, a másodikon Hajnóczi. A kísérő Molnár lelkészszel bölcsészeti kérdésekről beszélgetett és ismerőseit nyájasan üdvözölte. Sigray gróf, Szentmarjay és Laczkovics lefejezése után került a sor Hajnóczira. Bátran és nyugodt méltósággal indult utolsó útjára. A négyszögbe lépve a katonák közt ismerőst pillantott meg. „Köszöntsd hazánkfiait — monda neki — beszéld el, mint haltam meg. Ne higyjék, hogy gonosztevő valék. Szándékaim jók és tiszták voltak. Az igazság áldozataként halok meg." Az ítélet meghallgatása után tekintetét a sokaságra, majd az égre fordítá, térdre esett és Molnár lelkésszel imádkozott. Mikor fölkelt és a hóhérlegények elébe mentek, hogy ruháját levegyék, nem engedé, hogy hozzányúljanak s maga vetkőzött le. Megölelve a lelkészt, leült a székre. Arcvonásai nem változtak, szelíd mosoly vonult el ajkain, midőn feje a törzstől elvált. Utána Martinovics következett, elájult, összeroskadt, a feszületet és a pap kezeit csókolta szüntelen. A kivégzések után a hóhérok a két kátét, a felvételi szabályokat s a császárhoz intézett nyilt levelet a közönség szemeláttára máglyán égették el. A holttesteket közszemlére tették, majd külön koporsóba helyezték mindegyiket. A budai temetőn kívül két sirt ástak, az egyikbe Martinovicsot, a másikba négy társát temették. Másnap reggel a vesztőhelyen titkos kéz által ültetett rózsák virultak. Vájjon nem a soproni jegyes rózsáit ültették-e oda a felkért budai közös jóbarátok ? (Fraknói V. i. m. 384.). Magyarázatra szorul Hajnóczi találkozása Molnár lelkésszel. Először durván elutasítja, azután pedig vele imádkozik, meg-