Payr Sándor: Zrínyi prókátora. Győr 1937.

ELŐSZÓ. Ezelőtt huszonnégy évvel írtam ezt a színművet. Nem az írói viszketegség sodort a titkos drámaírók sorába. Hanem szükségét éreztem, hogy Wittnyédy Istvánt, ezt a lelkes nagy magyart, akit még a soproniak közül is oly kevesen ismernek, valamely élénkebb formában állítsam a közönség elé. Wittnyédy alakja már ifjúkoromban megragadta lelkemet. Pauler Gyula és Széchy Károly jellemzése szerint: „Zrínyi Miklósnak valódi, ritkahűségü, lelkesült barátja volt. Megható, magasztos ragaszkodással csüngött rajta, bálványozó tisztelettel a század főnixének tartotta. Senki a vallási és nemzeti közérdeket nálánál hívebben és hathatósabban nem szolgálta." Ö volt a Wesselényi-féle szövetkezés legeszesebb, legbátrabb és legönzetlenebb tagja. Már harminc év előtt megírtam Wittnyédy életrajzát. (Budapest, 1905. 84. lap). Ezt Dóczy Lajos báró is elkérte tőlem, mert drámát akart róla irni. Hock János is „Rákócziné" című korrajzában szépen jellemzi. Harsányi Zsolt is ujabb regényében szép és fontos szerepet juttat neki Zrínyi mellett. Színművem még a világháború előtt készült és a fiókomban maradt volna. De a Soproni Irodalmi Kör buzgó titkára, Matuz György háromszor is felkeresett és nem nyugodott, míg Wittnyédymet 1919 elején a Zrínyi-emlékünnepélyen az általam felfedezett egykorú (XVII. sz) soproni dalokkal együtt be nem mutattuk. Erre főként az bátorított, hogy Góbi Imre, a jeles költő és szigorú bíráló kéziratomat átnézte és az előadásra méltónak ítélte. A közönség és a helyi lapok kedvezően fogadták, az Irodalmi Kör a mű kinyomatását is megígérte.