Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. kötet. A reformáció kezdetétől az 1681-ik évi soproni országgyűlésig. Sopron 1917.

Előszó. Sopron egyháztörténetének jelentősége.

belsőre is s a szellemi élet mellett az egyes korszakok anyagi állapotát is ismerteti. Gamaufot így méltán sorozhatjuk korának legjobb egyháztörténetírói, Ribini, Sinay Miklós és Tóth Ferenc mellé, sőt ezeket több tekintetben túl is szárnyalja. Mint hiányokat kell mégis művében meglátnunk, hogy a nagy forrásanyagot nem mindenütt aknázta ki kellőleg, másutt pedig nagyon is bőbeszédű, bizonyító eljárása száraz, hosszadalmas, aprólékos adatokkal túlterhelt (pl. hosszú jegyzékei az adósoknak, kik az alapítványi tőkéket kölcsönvették). A hazai történelemből is sok oly részletet közöl, melyek már nem tartoznak Sopron történetéhez. A felosztásnál előre kiszabott rovatok szerint jár el, de mivel nem minden fiókba jút elég anyag, azért szembetűnő az aránytalanság stb. Jankovich Miklóshoz 1834. okt. 9. írja, hogy egyháztörténetét még ez évben befejezi, de fájdalom, oly bőre szabta, hogy még kinyomatás esetén is alig fogja valaki elolvasni. (Új M. Múz. 1856. I. 286.) És önéletrajzában is azt mondja, hogy öt kötetnyi művét a tizenegy kötet okmánytárral együtt könnyen lehetne négy kötetre összevonni. (Kgesch. V. 956.) De e hiányok mellett is Gamauf kéziratai mindenkor nagyértékűek maradnak, s már ez előszóban is hálás szavakkal akartam adózni a nagy historikus emlékének. Munkámnak Gamauféhoz való viszonyáról csak annyit mondok, hogy nemcsak az öt kötetnyi kész művet, hanem az alapjául szolgáló sokkal bővebb forrásanyagot is lehető önállósággal igyekeztem felhasználni. Az értékes, jellemző adatokat átvettem, de mindenütt lelkiismeretesen meg is jelölöm, ami Gamauf szorgalmának gyümölcse. És az anyag elrendezésében is, mivel a korszakok határvonalai önként és természetesen kínálkoznak, sok helyen egy csapáson kellett járnunk. De emellett a régi jegyzőkönyveket, krónikákat és naplókat, valamint az újabb, mintegy százévnyi irodalomnak gazdag termékeit is hosszú éveken kutattam át, hogy Gamauf anyagát kiegészítsem, hiányait pótoljam s homályos vagy téves adatait kellő történeti megvilágításba helyezzem. Munkámban az igazság szeretete vezérlett Cicerónak ama régi szabálya szerint: „Prima est históriáé lex, ne quid falsi dicere audeat, deinde ne quid veri non audeat". Sebeket szaggatni nem akartam, de az ősök szenvedéseiről is, melyek hithűségük megható bizonyságai, szólanom kellett. Egyházközségről szóló munkában a művelődéstörténeti keret néhol talán kissé bővebbnek fog látszani, de ezzel is, mivel