Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. kötet. A reformáció kezdetétől az 1681-ik évi soproni országgyűlésig. Sopron 1917.

ELSŐ KORSZAK. Az alapvetés kora. - II. Luther iratai és tanai Sopronban a mohácsi vész előtt. 1522—1526.

tanak, akikkel gyermekeket is nemzettek. A király ágyasaik el­űzését követeli s mint fentebb láttuk, azzal fenyegeti meg őket, hogy patrónusuk, a város, beneficiumaikat fogja elvenni. 1 íme az oltáros papoknak ilyen bűneik is voltak, melyeket nem szellőztet bővebben a jegyzőkönyv, hanem csak amúgy mon­dották be vagy külön jelentették fel a városi atyák. Krámer Pált, aki, úgylátszik, nehezen vált meg a lutheránus könyvektől és a húsevéstől, még utóbb is büntették. A királyhoz intézett folyamodására Budáról 1525. január 28. érkezett leirat, mely szerint Krámer Pál soproni polgár azon bűnéért, hogy pénteki napon húst evett, már nem is egyféle módon eléggé meglakolt, azért tehát nem akarván őt, ki bűneit megbánta, az igazságosnál nagyobb mértékben büntetni, őfelsége meghagyja, hogy nevezett Krámer Pált személyében, becsületében, javaiban és jószágaiban ne bántsák és ne kárhoztassák. 2 Ezzel talán vége is szakadt a szegény ember háborgatásának. A megfélemlített polgármester és városi tanács a királyi biztos távozása után is elég szigorúan vették az eretnekség dolgát. A városi számadókönyv szerint 1525-ben újév után való hétfőn is külön fizetést adtak a városi hóhérnak azért, hogy lutheránus köny­veket égetett el és bizonyos György nevű soproni lakost kinzó vallatás alá fogott. „Eodem die — mondja a számadókönyv — dem Züchtinger dass er die lutherischen Puecher verprendt hatt und den Jörgen (Georg) gefragt, gebén ein Pfund Pfennigé." 3 Mind e szigorú elbánás ellenére is azonban még mindig vol­tak itt Luthernek barátai a következő években is, amint ez a hivatalos jelentésekből kitűnik. 1526-ban ugyanis újabb kemény­hangú feljelentést (aspera delatio) tettek a soproniak ellen a király és prímás előtt. Erre II. Lajos, valamint külön Szálkai László prímás is újra elküldték biztosaikat Sopronba, akik május végén jártak itt. Csézi András doktor, esztergomi nagyprépost és Kajári Antal esztergomi kanonok voltak ezek, akik néhány nap múlva Pozsonyban is jártak hasonló megbízatásban. 4 » Bunyitay, Ehtört. Emi. I. 181. 1. 2 Vár. lev. Lad. XXXI et FF. Fasc. III. N. 110. Gamauf Dokumente I. köt. 2. r. 430. 1. Bunyitay i. m. I. 188. Payr i. m. 16. 1. 3 Az 1524—25 évi számadás kis 4-ed rét. Hátulról számítva a 12. lap hátsó felén. Gamauf Gesch. der ev. Kirche Oedenb. 49. 1. 4 Item Octava Corporis Christi dem Doctor Andrea, der von wegen der lutherischen sachen hie gewest ein essen visch. Pozsonyi számadókönyv 1526 f Schrödl J. A pozsonyi ev. ehközség tört. 38. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents