Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VIII. Evangélikus egyházunk a magyar nemzeti szellem szolgálatában.

kultúrája, a dunántúli jó iskolák, a virágzó evang. egyházi élet, a magyarok vendégszeretete, humánus, jószivű bánásmódja a jövevényekkel szemben. A magyar nemességnek ezek az erényei hatással voltak nem csak a horvátokra, vendekre és tótokra, ha­nem az itt élő művelt német polgárságra és a Németországból hozzánk jött tudós tanítókra és lelkészekre ís. Igy ejtették rabul a magyarság erényei a mecklenburgi GroBstádtenből való Gabel­mann Miklós magisztert, aki 1585—88, volt a csepregi iskola rektora s a hegyfalui zsinaton evang. hitünk erős védője. Míg itt élt nagyon megszerette a Répcemellék becsületes magyar népét, némileg a nyelvünket is megtanulta. Midőn nyelvismereteit fel­sorolja, megjegyzi, hogy a magyarban gyenge, de ezen a nyelven sem tudnák eladni. Bizalmas kedves embere volt Nádasdy Fe­rencnek és Szentgyörgyi Gábornak, Monomachia Hungaro—Tur­cica művében (Németújvár 1588.) Dobó Ferenc lévai várkapitány­nak az esztergomi béggel vívott párviadalát irta meg. Egyik ódájában Nádasdyt és a Sárkányszigetnél vivott diadalt ünnepli, a másikat pedig, Horváth Stansith Gergelyhez intézi. Páduából visszatérve mint udvari történetíró is mindig védelmére kel a magyarnak, Magyarival egyidőben mint haditudósító ott volt Győr, Esztergom és a többi vár ostrománál. Mansfeld Károly grófnak és hadvezérnek emlékét (f 1595. Komáromban). Mansfeldiana Militia Hungara művében (Frankfurt 1597.) örökítette meg, A kószahirt, hogy Mansfeldet a magyarok mérgezték volna meg, felháborodva utasítja vissza, „A magyar faj, úgymond, sokkal nyíltabb a cselekvésben, mint sem hogy ravasz lehetne s nem ismeri a mérgek használatát, mely nem is illenék a nemzeti saját­ságaihoz", A magyar hajdúról ezt mondja Gabelmann: „Ort áll, talpon virrad, egész nap dolgozik, sáncot hány, árkot vet, az éhsé­get és szomjúságot panasz nélkül tűri". Szerinte „contemptus Ger­manorum erga Hungaros" ez az átka a közös hadviselésnek. Min­den magyarban árulót látnak s ez nagyon fáj a sanyargatott, szegény népnek. „Meg kell becsülni azt a nemzetet, mely már századok óta hadakozik a török ellen és sok bámulatra méltó diadalt aratott felette. Mi németek e téren fiatalabbak vagyunk s eddigi próbáink nem állanak meg a magyarokéi mellett. Csak Losonczít nézzük Temesvárott, Dobót Egerben, Horváth Márkot és Zrinyi Miklóst Szigetnél, Jurisich Miklóst Kőszegen, mily ön­feláldozást és hűséget tanúsítottak. Ezért nem csak örök dicséret és bámulat illeti őket, hanem minden lovagias katonának példány­képül szolgálnak". Német ember sem azelőtt sem azóta ennyi

Next

/
Thumbnails
Contents