Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.

MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - VIII. Evangélikus egyházunk a magyar nemzeti szellem szolgálatában.

kultúrája, a dunántúli jó iskolák, a virágzó evang. egyházi élet, a magyarok vendégszeretete, humánus, jószivű bánásmódja a jövevényekkel szemben. A magyar nemességnek ezek az erényei hatással voltak nem csak a horvátokra, vendekre és tótokra, hanem az itt élő művelt német polgárságra és a Németországból hozzánk jött tudós tanítókra és lelkészekre ís. Igy ejtették rabul a magyarság erényei a mecklenburgi GroBstádtenből való Gabelmann Miklós magisztert, aki 1585—88, volt a csepregi iskola rektora s a hegyfalui zsinaton evang. hitünk erős védője. Míg itt élt nagyon megszerette a Répcemellék becsületes magyar népét, némileg a nyelvünket is megtanulta. Midőn nyelvismereteit felsorolja, megjegyzi, hogy a magyarban gyenge, de ezen a nyelven sem tudnák eladni. Bizalmas kedves embere volt Nádasdy Ferencnek és Szentgyörgyi Gábornak, Monomachia Hungaro—Turcica művében (Németújvár 1588.) Dobó Ferenc lévai várkapitánynak az esztergomi béggel vívott párviadalát irta meg. Egyik ódájában Nádasdyt és a Sárkányszigetnél vivott diadalt ünnepli, a másikat pedig, Horváth Stansith Gergelyhez intézi. Páduából visszatérve mint udvari történetíró is mindig védelmére kel a magyarnak, Magyarival egyidőben mint haditudósító ott volt Győr, Esztergom és a többi vár ostrománál. Mansfeld Károly grófnak és hadvezérnek emlékét (f 1595. Komáromban). Mansfeldiana Militia Hungara művében (Frankfurt 1597.) örökítette meg, A kószahirt, hogy Mansfeldet a magyarok mérgezték volna meg, felháborodva utasítja vissza, „A magyar faj, úgymond, sokkal nyíltabb a cselekvésben, mint sem hogy ravasz lehetne s nem ismeri a mérgek használatát, mely nem is illenék a nemzeti sajátságaihoz", A magyar hajdúról ezt mondja Gabelmann: „Ort áll, talpon virrad, egész nap dolgozik, sáncot hány, árkot vet, az éhséget és szomjúságot panasz nélkül tűri". Szerinte „contemptus Germanorum erga Hungaros" ez az átka a közös hadviselésnek. Minden magyarban árulót látnak s ez nagyon fáj a sanyargatott, szegény népnek. „Meg kell becsülni azt a nemzetet, mely már századok óta hadakozik a török ellen és sok bámulatra méltó diadalt aratott felette. Mi németek e téren fiatalabbak vagyunk s eddigi próbáink nem állanak meg a magyarokéi mellett. Csak Losonczít nézzük Temesvárott, Dobót Egerben, Horváth Márkot és Zrinyi Miklóst Szigetnél, Jurisich Miklóst Kőszegen, mily önfeláldozást és hűséget tanúsítottak. Ezért nem csak örök dicséret és bámulat illeti őket, hanem minden lovagias katonának példányképül szolgálnak". Német ember sem azelőtt sem azóta ennyi