Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. kötet. Sopron 1924.
MÁSODIK RÉSZ. Az egyházkerület általános története. - IV. Az evangélikus istentisztelet.
Megjelent továbbá e magyar formulának majdnem szószerinti latin fordítása is Fabó A. Codex Dipl. c. művében is a 78—84. lapokon. De megvan e formula latin és magyar szövege (amiről Fabónak és Doleschallnak nem volt tudomása) a legrégibb dunántúli kerületi jegyzőkönyvben is. Es pedig a latin szöveg Kis Bertalan püspök kezeirásával az 1624. évi bejegyzés és az 1625. évi jegyzőkönyv között (I. kötet 105—114. I.), a magyar szöveg pedig későbbi ismeretlen szép kézírással az I. kötet 159—167. lapjain. Ez a lelkészavatási formula a felirat szerint „megtartatott mindenkor s megtartatik most is". Tehát hosszabb időn át használták s a XVI. században is. Oly időben keletkezett, midőn az Egyesség Könyve (F. C), melyre hivatkozás van benne, már megvolt s nálunk is ismerték; oly időben, mikor a felavató nem püspök, hanem a főszenior volt, vagyis Beythének lemondása (1595) után; oly időben, mikor a kálvinisták és evangélikusok kőzött a hitviták már erősen megbontották az egységet, mert az eretnekek közt a sakramentáriusokat és kálvinistákat is említi; oly időben, midőn a liturgia már fejlettebb, gazdagabb volt, mert itt már antiphonák, kollekták és énekek is szerepelnek hangjegyekkel. Tehát akkor keletkezett ennek a formulának kézirata is, mikor a két felekezet különvált s az ágostai hitvallást követők hitvallásukat, törvénykönyvüket és agendájukat megírták és kiadták, vagyis 1596—98 között. A latin fordítás Fabónál az 1613. évszámmal van jelölve, ezt a példányt tehát Klaszekovics püspökségének az elején írták. De korábban is volt már latin szövegre is szükség, mert többször avattak fel magyarul nem tudó német lelkészeket. Fabó és Doleschall is dunántúli eredetűnek mondják a formulát. Keletkezését az itteni viszonyokból lehet legtermészetesebben megmagyarázni. A főszenior (senior supremus) elnevezés Reczés óta itt volt használatban. Hogy a formula Lutheréből fejlődött ki, azt nem csak a lényeges részekben való megegyezés tanúsítja, hanem az ordinandusokhoz intézett intő beszéd egy helyen szinte szószerint megegyezik Lutherével: „Szorgalmatosan vigyázzunk az Ecclesiára. Mert nem juhok és ökrök őrizeti bízattatik ám reánk, hanem az Isten ecclesiájáé, melyet drága kincsen, maga vérén váltott meg az Istennek fia" sat. Ugyanazt a textust használja, mint Luther: I. Tim. 3. és Csel. 20. Es ugyanaz a záró imádság is: Mindenható, irgalmas Úristen sat, A formula szerint az avatás a következő részekből áll:
